Blogolj!

Dzsudzsák Balázsnak Shane Tusup segít a felkészülésben

Ragnar Volarus

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka korábbi edzőjévelShane Tusuppal készül a 108-szoros válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs.

Fotó: Polymorph Industries - shanetusup.com

A 33 éves, jelenleg klub nélküli, így szabadon igazolható szélső - aki a válogatottba sem kapott már legutóbb meghívót -, valamint az amerikai szakember együttműködése a fizikális felkészülésre összpontosul.

Az MTK Budapestnél edző Dzsudzsák elmondta, még mindig komoly célok lebegnek előtte, Shane Tusup pedig biztosította arról, hogy tudna neki segíteni.

"A pályafutásom ezen szakaszában szerettem volna, ha egy erős, kemény, elismert szakember irányítja a fizikális felkészülésemet. Sikeres karriert tudhatok eddig magam mögött, ahogy Shane is komoly sikereket ért el az úszásban, újabban pedig a labdarúgásban is. Tudom, hogy kemény munkával mit ért el a sportolóival, bízom a szakértelmében. Hiszek abban, hogy az élet nem véletlenül hozza össze az embereket egymással, biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen alakul majd a közös munka"

- nyilatkozta Dzsudzsák.

Shane Tusup elmondta, Dzsudzsák többször bizonyította, hogy a magyar válogatottért bármire képes és bízik benne, hogy a közös munka gyümölcseként még számos nagy sikert érhet el mind klubszinten, mind a nemzeti csapat kapitányaként. Előbbire mondjuk 33 évesen már nem vennénk mérget, főleg úgy, hogy Dzsudzsák az elmúlt években az arab bajnokságban kergette a labdát és jelenleg sincs csapata. A válogatottban pedig Marco Rossi már nem hívta be a törökök és oroszok elleni keretbe, így nagy meglepetés lenne, ha a bolgárok elleni pótselejtezőn számítana rá. Ettől persze még szurkolunk!

Tusup az úszósportban Szilágyi Liliána edzője, míg a labdarúgók közül foglalkozik Szoboszlai Dominikkel és a kapus Bogdán Ádámmal.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/99931/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?