Blogolj!

Kézilabda Bajnokok Ligája: megkapta a szabadkártyát a Ferencváros és a Szeged is

Szabó Róbert

A biztos induló Győri Audi ETO KC és a Telekom-Veszprém mellett eldőlt, hogy az FTC-Rail Cargo Hungária, valamint a MOL Pick Szeged is ott lehet a Bajnokok Ligája főtábláján a következő szezonban.

Fotó: Szeged.hu

Biztossá vált, hogy ismét négy magyar csapat szerepelhet a kézilabda Bajnokok Ligája következő idényben, miután az Európai Kézilabda-szövetség bejelentette, hogy a nőknél az FTC-Rail Cargo Hungaria, a férfiaknál pedig a MOL-Pick Szeged is megkapja a szabadkártyát.

Sokan talán automatikusnak gondolják a magyar csapatok szabadkártyáit, de fontos tudni, hogy óriási harc, lobbi folyik ezek elnyeréséért. A versenysorozat jelentősen szűkül, és az elmúlt évek résztvevői közül úgy tűnik, egy klub sem szeretne kimaradni. A jelentkezések mindkét szakágban meghaladták a szabadkártyára kiírt helyek dupláját, még úgy is, hogy az EHF szigorúan szabályozza a megpályázható helyek számát országonként. Így az utolsó pillanatig sem lehettünk biztosak benne, hogy mind az FTC, mind a Szeged ott lehet a BL-rajtnál. Sokat egyeztettünk a klubokkal a szabadkártya-pályázatok kapcsán, és szeretném megköszönni kollégáimnak, Horváth Gabriella főtitkárnak és Soós Balázs nemzetközi igazgatónak azt a munkát, lobbizást, amit az utóbbi hetekben folytattak az EHF-nél, hiszen mindennek nagy jelentősége volt az európai szövetség számunkra pozitív döntésében - mondta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Kézilabda Bajnokok Ligája férfi mezőnye:

Biztos indulók: Telekom Veszprém, Aalborg Handbold (dán), Barca (spanyol), FC Porto (portugál), Kielce (lengyel), PPD Zagreb (horvát), PSG Handball (francia), SG Flensburg-Handewitt (német), THW Kiel (német), HC Vardar 1961 (északmacedón)
Szabadkártyával induló csapatok: MOL-PICK SZEGED, Celje (szlovén), Elverum (norvég), HBC Nantes (francia), Meskov Breszt (fehérorosz), Motor Zaporizzsja (ukrán)

Kézilabda Bajnokok Ligája női mezőnye:

Biztos indulók: Győri Audi ETO, Borussia Dortmund (német), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Metz (francia), Odense Handbold (dán), Rosztov-Don (orosz), SCM Ramnicu Valcea (román), Team Esbjerg (dán), Vipers Kristiansand (norvég)
Szabadkártyával induló csapatok: FTC-Rail Cargo Hungaria, Brest (francia), CSM Bucuresti (román), CSZKA Moszkva (orosz), Krim Ljubljana (szlovén), Podravka Koprivnica (horvát), SG BBM Bietigheim (német)

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/96522/pics/lead_800x600.jpg
Ferencváros,kézilabda,MOL-Pick Szeged
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?