Zöld lámpát adott a kormány a trianoni megemlékezéseknek
Június 3. és 7. között a veszélyhelyzet ellenére is lehet rendezvényeket szervezni a békediktátum centenáriuma kapcsán, de természetesen a szigorú szabályok, védőtávolságok betartásával.
Blogolj!

Szabó Edina: mindig féltő figyelemmel fogjuk követni az érdi történet folytatását

Dorogi László

Kurtán-furcsán érhet véget az érdi kézilabda aranykorszaka. Szabó Edina 2010-ben vette át vezetőedzőként a csapat irányítását, majd 2013-ban, a klub addigi legnagyobb sikerét elérve bronzérmet ünnepelhetett az NB I-ben. A következő öt szezonban egyaránt a dobogó alsó fokán zárta a gárda az élvonalbeli küzdelmeket, a Magyar Kupában pedig kétszer is bejutott a döntőbe, ahol azonban mindkétszer alul maradt a Győrrel szemben. Az Érd speciális pozíciót foglal el az NB I-es csapatok között, hiszen az egyetlen száz százalékosan önkormányzati tulajdonban lévő egyesület, így a város felelőssége, hogy finanszírozza az egyesületet működtető Kft.-t. Az önkormányzati források megvonásával stratégiaváltás mellett döntött a klub vezetése, amelynek következményeként a szakmai stáb munkáját is megköszönte. Erről, az elmúlt tíz évről és az érdi kézilabda jövőjéről is beszélgettünk Szabó Edinával.

Fotó: Érd HC

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: hogy van, hogy viseli ezeket a rendkívüli napokat?

- A járványra gondol?

Igen!

- Megmondom őszintén, annyi minden történt az utóbbi három hétben, hogy nem is nagyon foglalkoztam ezzel... Természetesen próbálok alkalmazkodni a körülményekhez és igyekszem kihasználni a szabadidőt, amire azért jóval kevesebb lehetőség van munka mellett. Egyébként jól vagyok, köszönöm, a szüleimre és a férjem (Borsos Attila - a szerk.) anyukájára vigyázunk, a kutyánkkal pedig nagyokat sétálunk.

Tulajdonképpen nagyon örülök, hogy egy kicsit beszélgethetünk a kézilabdáról, hiszen a járvány teljesen behálózza a mindennapokat, persze az már koránt sem örömteli, hogy ilyen kontextusban kell ezt megtennünk. Nem tudom, helytálló-e a kérdés: milyen érzés tíz év után nem az Érd vezetőedzőjének lenni?

- Erről csak annyit tudok mondani, hogy semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam még erről, de az április 28-án megjelent Facebook-bejegyzések után – ha jól tudom – az érdi városi médiában is megjelent, hogy nem kívánnak tovább velünk – Rácz Marianne-nal és velem – dolgozni. A város vezetése stratégiaváltásról döntött, ám mivel minket még egy évig élő szerződés kötött volna a klubhoz, azt gondoltuk, hogy ebben az átmeneti időszakban is folytathatjuk a megkezdett munkát.

A kézilabdacsapatot üzemeltető Érdi Sport Kft. abban a közleményében, amelyben bejelentette, hogy felmenti Önöket a munkavégzés alól, úgy fogalmazott, hogy a döntésnek szakmai okai is vannak. Mire gondoltak?

- Le kell szögeznem, az elmúlt tíz év gyönyörű volt. Ez hihetetlenül hosszú idő – talán csak Elek Gábor dolgozik ilyen régóta folyamatosan a klubjánál a női NB I-ben –, ám ez a kaland sem tarthatott az örökkévalóságig. Az edzői élethez hozzátartozik, hogy gyorsan változnak körülötted a dolgok. Hogy miért döntöttek végül úgy a klubnál – a többszöri megerősítés ellenére – , hogy mégsem velünk képzelik el a jövőt, azt nem tudom. De erről nem is szeretnék többet mondani.

Fotó: Jochapress

Tényleg nem szeretnék mélyebben a dolgok politikai hátterébe ásni, de azért az talán kimondható, hogy az érdi kézilabda az elmúlt hónapokban politikai célponttá vált és tulajdonképpen annak végeredményeként kellett szélnek ereszteni az elmúlt évtizedben hat bajnoki bronzérmet szerző csapatát, amiatt kell végső soron Önöknek, a szakmai stábnak is távoznia és amiatt alakul át az érdi kézilabdastratégia, mert Csőzik László polgármester jelentős önkormányzati pénzügyi támogatást vont meg az egyesülettől. Voltak ennek előjelei?

- Eleinte olyan információkat kaptunk, hogy a klubvezetés akár fejlesztené is a csapatot, éppen ezért elég váratlanul ért minket is a stratégiaváltás. Ehhez egyébként minden klubnak és klubüzemeltetőnek megvan a joga, erről szabadon dönthet. Azt viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy az elmúlt egy évtizedben sok-sok ember rengeteg munkát fektetett az érdi kézilabdába, a város pénze ugyanúgy benne van ebben a projektben, mint a helyiek lelkesedése, öröme és bánata egyaránt. Én nyilvánvalóan csak a szakmai oldaláról tudom megközelíteni a dolgot, azt, hogy a kialakult helyzetben mekkora szerepet játszott a politika, mindenki döntse el maga.

Egy edzőnek minden helyzetben – a kiélezett szituációkban is – döntéseket kell hoznia és mindig olyan döntést hoz, amiben hisz. Amiről hiszi, hogy mindenkinek az a legjobb. És ebből a szempontból egy klubvezető sincs más helyzetben, ezért el tudom fogadni, hogy elküldenek. De azt is hozzá kell tennem, hogy az embernek mindig vállalnia kell a döntéseinek a következményeit.

A hivatalos kommüniké szerint az a klubvezetés elképzelése, hogy érdi fiatalokkal, egy érdi maggal szeretnének stabil NB I-es csapatot építeni. A jelenlegi magyar női klubkézilabda viszonyait ismerve kivitelezhető, hogy csupán saját nevelésű játékosokkal hosszú távon élvonalbeli kézilabdának örülhessenek az érdiek?

- Nagyon jól ismerem az egyesület felépítését, hiszen szakmai vezetőként kiemelt feladatom volt megteremteni annak a lehetőségét, hogy ma Érden kétéves kortól kezdődően egészen százéves korig mindenki kézilabdázhasson, aki szeretne. Ennek érdekében különböző akciókat, programokat szerveztünk Marianne-nal, amelyekre egytől-egyig büszkék vagyunk, mert ezekkel értéket teremtettünk a város számára. Az viszont már nem az én asztalom, hogy megítéljem a klub jövőbeli stratégiájának helyességét és annak szakmai elemeit. Nem is lenne helyénvaló, ha nem hinném, hogy a jövőben is képes lesz a csapat a legmagasabb szinten teljesíteni.

Hiszem, hogy a dolgok a gyakorlatban dőlnek el, ugyanakkor azt gondolom, nem feltétlenül szükséges a földig lerombolni az alapokat ahhoz, hogy valami újat építs.

Hogyan tovább?

- Így május tájékán, különösen ilyen rendkívüli időszakban nem könnyű munkát találni. Őszintén remélem viszont, hogy az a különleges közeg, amit sikerült megteremtenünk Érden, a jövőben is megmarad. Kívánom, hogy egy megalapozott tervvel, sikeres és jó csapat alakuljon ki, aminek a nézők is örülhetnek – hiszen végtére is ez a legfontosabb. Ehhez persze az is kell – s erről a klub részéről ígéretet kaptunk –, hogy a játékosoknak korrekt módon megköszönjék a munkáját és lezárják ezt az időszakot. És akkor az élet megy tovább. Persze, továbbra is féltő figyelemmel fogjuk követni a történet folytatását, ami - reményeim szerint - legalább olyan sikeres lesz, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/94408/pics/lead_800x600.jpg
Érd,kézilabda,Szabó Edina
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?