Blogolj!

Vízilabda Eb: tovább tart a spanyol átok, a bronzért mérkőzhet a női válogatott

Kálovics Tibor

A magyar női vízilabda-válogatott drámai mérkőzésen 11-10-re kikapott Spanyolországtól a budapesti Európa-bajnokság elődöntőjében, és így a bronzéremért mérkőzhet. 

Fotó: MTI

Ki lehet jelenteni, hogy a magyar női vízilabda-válogatott a nemezisével mérkőzött az Eb elődöntőjében, mivel a spanyolok elleni legutóbbi nyolc meccsét elbukta, a hispánok ráadásul ötször elődöntőben voltak jobbak a mieinknél. A hazai csapat eddig százszázalékos teljesítményt nyújtott a kontinensviadalon, míg a spanyolok ugyan bejutottak a legjobb négy közé, ám több meccsen is a tudásuk alatt játszottak. 

Gurisatti Gréta szerezte meg a mérkőzés első gólját, a második percben, ám a magyar klasszis keze hamarosan megsérült, így Bíró Attila csapata támadásban elveszítette egyik legjobb emberét. A spanyolok a negyedik percben egyenlítettek, miután Anna Espar vette be Kasó Orsolya kapuját (a találatot videózás után adták meg). A magyar lehetőség kimaradása után büntetőhöz jutott az ellenfél, ám Roser Tarrago csak a kapufát találta el. A spanyol legenda nem zavartatta magát azon, hogy a meccs elején sok helyzetet elpuskázott, nem sokkal később előnyhöz juttatta csapatát. Keszthelyi Rita nem sokkal később egalizált, ám Tarrago azonnal válaszolni tudott. A negyed utolsó magyar támadását Leimeter Dóra góllal fejezte be, így 3-3-al zárult az első nyolc perc. 

Hasonlóan alakult a második játékrész eleje is, mint az első, vagyis a magyarok szerezték meg a vezetést (Illés Anna révén), ám a spanyolok hamarosan egyenlítettek, miután Anna Espar betalált. A világbajnok spanyol ettől vérszemet kapott és nem sokkal később újfent túljárt Kasó eszén. A magyar emberelőnyök kimaradtak, Beatriz Ortiz viszont csak a kapufát találta el, így 5-4-es spanyol vezetéssel pihenhettek meg a csapatok. 

Szünet után Leimeter Dóra megduplázta a góljai számát, ám a spanyol válasz nem maradt el: előbb Beatriz Ortiz, majd Marta Bach vette be a magyar kaput és így az ellenfél először vezetett két találattal. Ez csak ideiglenes állapot volt, ugyanis Vályi Vanda két emberelőnyt is kihasznált és így Kasó védését követően 7-7 állt az eredményjelzőn. A két Eb-esélyes gárda ebben a periódusban is sokat hibázott, és így óriási izgalmak voltak várhatóak az utolsó nyolc percre. 

Rémálomszerűen indult azonban az utolsó nyolc perc: Judith Forca és Maica García is meglőtte a maga gólját, ráadásul Ortiz és Tarrago is újabb találattal jelentkezett és így négy perccel a vége előtt a spanyolok 11-7-re elléptek. A magyar csapatban (amely kapust cserélt, és jött Gangl Edina) azonban volt tartás és a vb-bronzmeccsel ellentétben most nem tört meg végleg. Keszthelyi Rita két gólt lőtt, és mivel Leimeter is újfent betalált, így minimálisra sikerült csökkenteni a különbséget. Miután Tarrago lövését kivédte Gangl, a Duna Arénába mindenki önkívületbe került, hiszen az utolsó harminc másodpercet végigtámadhatta a magyar csapat. Hiába jött azonban előre a kapus is, Laura Ester védte Keszthelyi Rita lövését és így Spanyolország jutott döntőbe. 

A magyar női vízilabda-válogatott így a bronzéremért csaphat össze szombaton Hollandiával a hazai Európa-bajnokságon. A fináléban az oroszok és a spanyolok találkoznak, előbbi válogatott ennek az eredménynek köszönhetően kijutott a tokiói olimpiára. Válogatottunknak márciusban a selejtezőtornán nyílik lehetősége kivívni az ötkarikás részvételt. 

Magyarország-Spanyolország 10-11 (3-3, 1-2, 3-2, 3-4)
Vezette: Dervieux (francia), Stavridis (görög)
 
Magyarország: Kasó - Máté, Gurisatti 1, Vályi 2, Parkes, Keszthelyi 3, Garda. Csere: Szilágyi, Illés 1, Leimeter 3, Gyöngyössy, Rybanska, Gangl (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
 
Spanyolország: Ester - A. Espar 3, Ortiz 2, Tarrago 3, C. Espar, Pena, Leiton. Csere: Bach 1, Gonzalez, Forca 1, Crespi, Garcia 1. Szövetségi kapitány: Miuguel Oca

A másik elődöntőben:

Oroszország-Hollandia 11-10 (2-2, 2-2, 1-2, 2-1, 4-3) - ötméteresekkel 

Címkék: vízilabda
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/89367/pics/lead_800x600.jpg
vízilabda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?