Négy újabb halott Magyarországon
744 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma.
Blogolj!

Valami véget ért, de cseppet sem fáj

Ragnar Volarus

Mezey György megkapta az MLSZ életműdíját. Kijár neki. Legalább annyira nem érdemli meg, mint amennyire érdemes rá.

Nem méltó rá, mert jelenlegi katasztrofális helyzetünk nagyrészt neki köszönhető. Az a métely ami rágja az egész magyar labdarúgást, az edző- és játékosképzést, annak bizony ő a vírusgazdája.

Másrészt tényleg díjazni kell, ha valaki valamiben ennyire jó. Jelen esetben a pusztításban.

Valami hihetetlen, hogy miképpen kaphatott ekkora szerepet egy ennyire sikertelen edző?! Egy rohadt bajnoki cím a Honvéddal 91-ben, majd valahogy befutott egyszer a Videotonnal is 2011-ben és kifújt. Játékosként pedig még ennyi sem. Mexikót meg inkább ne is emlegessük, ahol páros lábbal belénk szállt a világ és azóta is nyalogatjuk a sebeinket.

Egészen elképesztő, hogy miképpen tudott ilyen sokáig vezető pozícióban maradni és dönteni életekről. Mert bizony élet és halál ura volt az edzőképzésben. Hiába került Szalai László 2012-ben a helyére, Mezey addigra mértéktelen - bízzunk benne, hogy komoly munkával talán egyszer még helyrehozható - károkat okozott. Ha valaki neki visszaszólt, kérdőre merte vonni, az egy életre elfelejthette, hogy valaha futballpálya mellett kap munkát.

Így pedig olyan szakemberek kerültek pozícióba, akiknek a jelenléte nem feltétlenül jelentettek jót a futballpályák környékén. Ezzel pedig a játékosképzés is olyan szinten rohad, hogy Mezey György ezért tényleg életműdíjat érdemel. Évtizedek alatt ki tudja hány tehetséges edző és játékos kallódott el, utálta meg szerelmét, a labdarúgást.    

Ennek most vége. Végre.

Köszönöm a csodás történelmi múltú – ezért mindig is reményteljes jövőjű – magyar labdarúgásnak!

– ezzel a mondattal köszönt le Mezey György, miután a csütörtök esti Sportcsillagok Gáláján a Magyar Labdarúgó Szövetség életműdíját átvette.

Kedves „Mester”! „Köszönjük”, hogy a történelmi múltat nem írta tovább – így nem maradt más nekünk az elmúlt 35 évben mint a reményteli jövő – a magyar labdarúgásban!

Ami most talán joggal reményteli az ön távozásával. Nézze el nekünk az örömkönnyeket a szemünkben, hiszen rosszabb nem jöhet! Boldog nyugdíjas éveket! 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/89120/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?