Blogolj!

Hosszú és Gyurta is az elmúlt évtized legjobbjai között

Dorogi László

A swimswam.com szakportál húszas listát állított össze a 2010-es évek legjobb úszóiról. A rangsorban két magyar névvel is találkozhatunk, az egyikkel ráadásul igen előkelő pozícióban.

Fotó: MTI

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka csak a 23 ötkarikás aranyéremmel rendelkező amerikai úszófenomént, Michael Phelps-t és a szintén kiemelkedő évtizedet záró Katie Ledecky-t nem tudta megelőzni a listán, ellenben olyan klasszis sportolókat utasított maga mögé, mint Ryan Lochte (4.), Adam Peaty (5.) vagy éppen Saraj sjöström (7.).

Bár Hosszú számára a 2012-es londoni olimpia még nem sikerült úgy, ahogy szerette volna, azóta 400 és 200 méter vegyesen is egyeduralkodónak, hova tovább, verhetetlennek számít. Rióban 100 méter háton szerezte meg harmadik olimpiai elsőségét, 200-on pedig második helyen zárt. A világkupa-sorozatokban számtalanul nyeri az érmeket és abban is elévülhetetlen érdemeket szerzett, hogy elindult a Nemzetközi Úszóliga.

A már visszavonult Gyurta Dániel a lista huszadik helyét kapta meg a swimswam.com-tól, a honlap kiemeli, hogy 2009 és 2014 között 200 méter mellen gyakorlatilag mindent megnyert, köztük az olimpiai bajnoki címet is, ráadásul Londonban világrekorddal diadalmaskodott 2012-ben.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/88335/pics/lead_800x600.jpg
Gyurta Dániel,Hosszú Katinka,olimpia,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?