Blogolj!

Labdarúgás: nem fúj többé meccset, visszavonult Kassai Viktor

Szabó Róbert

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos oldalán jelent meg a hír, hogy a magyar játékvezető befejezi pályafutását.

Fotó: Csakfoci

Kassai Viktor még 1990-ben 15 évesen tette le a játékvezetői vizsgát, majd kilenc év múlva már az NB I-ben fújt. A jó teljesítményének köszönhetően aztán az MLSZ Játékvezetői Bizottságának javaslatára 2003-ban bekerült a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) keretébe. A munka aztán meghozta gyümölcsét: 2007-ben a világ elitjébe került, az U20-as világbajnokságon három mérkőzést vezetett, majd egy évvel később a pekingi olimpia döntőjében fújt a magyar bíró.

A 2010-es Dél-afrikai felnőtt világbajnokságon aztán két csoportmérkőzés mellett egy nyolcaddöntőt, valamint a spanyol-német elődöntőt vezethette. Legnagyobb küldetésére 2011-ben került sor, amikor a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőn dirigált mindössze 35 évesen, amivel a legfiatalabb olyan játékvezető lett, aki BL-döntőt vezethetett. Ebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

A 2010-es Dél-afrikai világbajnokság után aztán a 2012-es, majd a 2016-os Európa-bajnokságon is vezetett mérkőzéseket. 2016-ban ő lett az első játékvezető, aki igénybe vette a videóbíró segítségét egy klubvilágbajnoki összecsapáson. 

Kassai Viktor a magyar élvonalban idén ősszel állított fel új rekordot, mivel 322. NB I-es mérkőzését vezethette. A Bajnokok Ligája-döntőt is vezető bíró 30 éves pályafutást fejez ezzel be.

Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Nagyon köszönöm mindenkinek, a szövetségnek, vezetőknek, pályatársaknak, akik segítettek ez alatt az időszak alatt, hiszen nélkülük nem érhettem volna el sikereket működésem során. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is - nyilatkozta Kassai Viktor az mlsz.hu-nak.

A játékvezető mellett visszavonult asszisztenstársa Ring György is, aki a legsikeresebb magyar játékvezető-asszisztensének mondhatja magát. Ring ott volt a 2011-es BL-döntőn, valamint a 2012-es és 2016-os Európa-bajnokságon is, illetve a 2016-os klubvilágbajnokságon is.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/88182/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?