Blogolj!

Darts-vb: az eddigi legnagyobb fordítást láthattuk este

Gary Anderson a sírból hozta vissza a mérkőzést Ryan Searle ellen.

Fotó: time24.news

Kiélezett, szoros csatákat hozott a karácsony előtti utolsó esti játéknap az Alexandra Palace-ban. Elsőként Dave Chisnall és Jeffrey de Zwaan mérkőzött meg egymással egy nem akármilyen ütközetben. A fiatal holland kezdett jobban, az első szettben elvette Chizzy kezdését, majd abszolválta a játszmát. A világranglista 10. helyezettje a folytatásban egyenlíteni tudott egy szoros szett végén, majd a harmadikban és negyedikben egymást nullázták le a felek. Az ötödikben harmadszor is előnybe került Zwaan, de ismét felállt Chisnall, viszont a döntő játszmában pazar játékkal lezárta a mérkőzést a holland. Mindkét játékos átlaga 100 feletti volt, Zwaan ráadásul 106 fölé jutott és 54%-osan kiszállózott. Ezzel a teljesítménnyel nagyon sokáig juthat a 23 éves játékos, s a végső győzelemre is esélyes lehet.

Gary Anderson a frászt hozta szurkolóira. Az est második mérkőzése nem a legjobban kezdődött a skót világsztárnak. Az első szettet ugyan behúzta, de megköszönheti Ryan Searle-nek, hogy 2-2-s állásnál nem tudta ellenfele abszolválni három nyílból sem a játszmát. A folytatásban viszont zsinórban három szettet húzott be az angol, s innen tudta visszaverekedni magát Anderson. Ezek után a kezdését csak egyszer veszítette el, míg ő négyszer is lebrékelte Searle-t, így összességében megérdemelt győzelmet aratott. A skót 170-es kiszállója mellé letett az asztalra egy közel 100-as átlagot 47%-os kiszállózással. Anderson a következő körben Nathan Aspinallal találkozik.

Az utolsó mérkőzés némi csúszással indult, így számítani lehetett arra, hogy éjszakába nyúló mérkőzést fognak játszani Peter Wrighték. Így is lett és ebben Seigo Asada-nak is nagy szerepe volt. Közel állt a vezetéshez a japán játékos, ám az első szett végén fontos pillanatban hibázott, így Wright elhappolta előle a játszmát. A második szett aztán kaotikusra sikeredett, aminek végén Asada örülhetett. Jót tett viszont Wright-nak a nyílcsere, a következő két szettben érinthetetlen volt kezdésből, s hátulról egyszer brékelni is tudott, így 3-1-re ellépett a japántól. Az ötödik játszmában szépíteni tudott Asada, viszont döntő pillanatban bukta el ismét a kezdését, ami a mérkőzésébe került. Wright a következő fordulóban a ma este Chisnallt búcsúztató Jeffrey de Zwaan-nal találkozik. 

A világbajnokság pénteken újabb hat mérkőzéssel folytatódik.

PDC-világbajnokság, London, 11. nap
3. forduló, esti mérkőzések

Dave Chisnall (angol, 10.) (101.75)-Jeffrey de Zwaan (holland, 23.) (106.09) 3-4
Gary Anderson (skót, 5.) (99.85)-Ryan Searle (angol, 52.) (95.15) 4-3
Peter Wright (skót, 7.) (94.42)-Seigo Asada (japán) (95.56) 4-2

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/87932/pics/lead_800x600.jpeg
darts,világbajnokság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?