Négy újabb halott Magyarországon
744 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma.
Blogolj!

Darts-vb: történelmet írt Fallon Sherrock

Lesz női versenyző a PDC világbajnokság második körében, miután Fallon Sherrock nagy küzdelemben legyőzte Ted Evettset.

Fotó: maldonandburnhamstandard.co.uk

A 25 éves hölgy lett az első, aki nőként mérkőzést tudott nyerni a világbajnokságon. Győzelme teljes mértékben megérdemelt, 90 fölötti átlagot hozott és 40% fölött kiszállózott, ami igencsak megsüvelegendő teljesítmény.

Jól kezdte az első szettet Sherrock, ám fontos pillanatban veszítette el a kezdését, így a játszmát is elbukta. A második szett azonban tükörszerűen alakult, 2-1-es legállásnál ő tudott brékelni és kiegyenlített összetettben. A harmadik szett kaotikusan alakult, egymás kezdéseit vették el a játékosok, végül Evetts tudta hozni a sajátját, így ismét előnybe került. Ezek után viszont mindösszesen egy brék született, azt pedig Sherrock csinálta. A negyedik szettben mivel mindketten hozni tudták kezdéseit, így Sherrock nyerte azt, majd a döntő játszma legelején brékelni tudott, ami előnyét a legvégéig meg is tudott őrizni.

Nemcsak a kiszállózásban teljesített jobban Sherrock, hanem több 180-a, több 140 fölöttije és több 100 fölöttije is volt a mérkőzésen.

A meccsnyíl

Eredmény

Ted Evetts-Fallon Sherrock 2-3

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/87608/pics/lead_800x600.jpg
darts,világbajnokság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?