Blogolj!

Hosszú Katinkáé a magyar úszósport 1000. érme, 100 méter vegyesen is Európa-bajnok

Dorogi László

A magyar úszóklasszis nem fáradt el 200 pillangón, fél órával később 100 méter vegyesen is felült a kontinens trónjára. Ez a magyar úszósport 1000. érme nemzetközi versenyen.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem pihenhetett sokat Hosszú Katinka a 200 pillangón aratott győzelme után a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon, az éremátadás után szinte azonnal rajtkőre kellett állnia a 100 vegyes döntőjében. Az Iron Lady már a díjátadóra is úszósapkában állt fel és már akkor a következő megmérettetésre készült fejben.

A női 100 méteres vegyesúszás döntőjének más tétje is volt, a magyar úszósport a junior és felnőtt nemzetközi versenyeket is figyelembe véve éppen 999 éremnél tartott, így az biztos volt, hogy ha Hosszú dobogós helyezést ér el, akkor megvan az ezres álomhatár.

Ahogy azt már tőle megszokhattuk, a táv első felében taktikus úszással tartotta a lépést az élmezőnnyel, majd a mellúszásnál magához ragadta a vezetést és már ki sem engedte a kezéből, 57.36-os idővel diadalmaskodott.

Hosszú Katinka magyar csúcsot állított be újabb győzelmével, ez volt az Iron Lady 19. aranyérme a rövidpályás Eb-ken, ezzel pedig beérte a legeredményesebb magyar úszót, Cseh Lászlót az örökranglista élén.

"Megmondom őszintén, ez volt a taktika. Tudtam, hogy az olasz be fog kezdeni, ugyanakkor ő ennél hamarabb meg szokott halni. Az utolsó pillanatokra hagytam a hajrát, nagyon meg kellett nyomnom az utolsó víz alatti szakaszt, de azért még így is maradt bennem a száz vegyes miatt"

- elemezte az MTI-nek először a 200 méter pillangó fináléját Hosszú, akinek nagyjából negyven perce volt a két döntő között.

"Nekem szerencsére ez elég, volt időm levezetni, az ISL-ben például van, hogy negyedóránként kell úszni, és nekem jobb, ha a száz vegyes előtt van egy szám, hiszen alapvetően nem vagyok sprinter"

- tette hozzá.

Hosszú a jubileumi ezredik magyar éremmel kapcsolatban megjegyezte, a pillangó eredményhirdetése közben Jakabos Zsuzsanna súgta meg neki, hogy "rajta áll, vagy bukik a dolog". Megjegyezte, kizárólag az aranyban gondolkodott, hiszen "úgy a szép az ezredik."

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem sokkal az ezredik érem után megszületett az ezeregyedik is, Lobanovszkij Maxim ugyanis bronzérmet nyert 50 méter gyorson.

A 23 éves magyar versenyző második legjobb idővel kvalifikálta magát a péntek esti döntőbe a legrövidebb és egyben leggyorsabb számban. A fináléban remekül kapta el a rajtot és végig ott loholt az esélyesebb Vlagyimir Morozov, Florent Manaudou kettős nyakán.

Lobanovszkij végül a harmadik helyen ért célba, 20.76 másodperces idővel, ezzel nemcsak egyéni csúcsát, hanem az országos rekordot is megdöntötte. Lobanovszkij ezzel első érmét nyerte meg felnőtt világversenyen.

Lobanovszkij az első magyar férfi versenyző, aki érmet szerzett a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, ezzel a magyar csapat három nap után hét medállal, három arany-, három ezüst-, és két bronzéremmel jelenleg a harmadik helyet foglalja el az éremtáblázaton Olaszország és Oroszország mögött.

Ami a nap további magyar érdekeltségű döntőit illeti, Kalmár Ákos az ötödik helyet szerezte meg 1500 gyorson.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/87076/pics/lead_800x600.jpg
Hosszú Katinka,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?