Blogolj!

Ritmikus gimnasztika: az MTK a világ elitjében

Ragnar Volarus

A hatodik helyen zárt a Pigniczki Fanni, Juhász Anna, Kocsis Evelin összeállítású MTK Budapest csapata a Japánban megrendezett ritmikus gimnasztika Aeon-kupán. A hagyományos évzáró nagy nemzetközi verseny a sportág klubvilágbajnokságának számít. Azon meg sem lepődünk, hogy a győztes megint az orosz Gazprom csapata lett.

Fotó: rg-info.com

A Takaszakiban megrendezett Aeon-kupa döntőjébe összesen nyolc klub kerülhet be. Ebből négy az előző évi teljesítménye alapján kerül be, plusz a házigazda japánoknak van egy szabadkártyája is. A maradék három helyért tizenhat csapat verseng, így már a nyolcas döntőbe kerülés is egy kisebbfajta győzelem. A versenyen két felnőtt és egy juniorversenyző mutatja be gyakorlatait, amely az MTK versenyzőinek olyan jól sikerült, hogy az ukrán Gyerjugina-iskola és az olasz Faber mögött megcsípték a harmadik helyet, amivel kvalifikálták magukat a vasárnapi döntőbe.

Ott már természetesen a világ élvonala volt az MTK ellenfele, de a szépséges magyar tornászlányok nem vallottak szégyent, sőt! A budapesti kék-fehérek végül a hatodik helyet szerezték meg, előttük csupa olyan klub végzett, amely a sportágban igazi sztárcsapatnak számít.

Pigniczki Fanni 74.650, Juhász Anna 69.850, a junior Kocsis Evelin 69.650 ponttal járult hozzá a csapat összpontszámához. A győzelmet - mondhatnánk hagyományosan - az orosz Gazprom csapata szerezte meg óriási fölénnyel. Persze úgy könnyű, ha a világ jelenlegi két legeredményesebb versenyzője, Dina és Arina Averina is ott van a csapatban, a juniorokat pedig Szofija Agafonova képviseli.

Ritmikus gimnasztika, Aeon-kupa (Klubvilágbajnokság), Takaszaki
Végeredmény

1. Gazprom (orosz, Dina Averina, Arina Averina, Szofija Agafonova) 251.900 pont, 2. Gyerjugina-iskola (ukrán) 240.600, 3. Dinamo (fehérorosz) 237.400, 4. Faber Ginnastica Fabriano (olasz) 236.100, 5. Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 231.950, 6. MTK Budapest (magyar, Pigniczki Fanni, Juhász Anna, Kocsis Evelin) 214.150, 7. Angel RG (japán) 213.500, 8. NSR (amerikai) 213.000

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/85115/pics/lead_800x600.jpg
ritmikus gimnasztika
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?