Magyar–szlovák: Marco Rossi nem kockáztat

Marco Rossi szövetségi kapitány nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor a magyar labdarúgó-válogatott hétfői, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezője előtt.

Fotó: MLSZ.hu

A szakember a vasárnapi sajtótájékoztatón azt mondta, vannak a keretben olyan játékosok, akiket nem lehet kihagyni a kezdőcsapatból.

"A montenegrói mérkőzésből levontam a megfelelő tanulságokat. Győzni akartunk, de hoztunk bizonyos személyi döntéseket, amikért vállalom a felelősséget" - utalt a csütörtöki, podgoricai felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereségre az olasz szakvezető.

"Nem kockáztatok" - mondta a hétfő esti Eb-selejtező kezdőcsapatával kapcsolatban. Megjegyezte, ahhoz, hogy a magyar csapat győzzön, a játékosoknak nem szabad eltérniük a kijelölt taktikától, mert a rivális is nagy fegyelemmel játszik.

"Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán, ahol általában jobban teljesítünk" - nyilatkozta Rossi, akinek együttese az Európa-bajnoki selejtezőket egy szlovákiai vereséggel kezdte, hazai pályán ugyanakkor nyerni tudott a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a walesiek ellen is.

"A szlovákok a horvátok ellen 46 percig erősen játszottak, jó játékosok alkotják a keretüket" - tette hozzá a szakember.

A sérüléssel küzdő középpályásokról, Pátkai Mátéról és Nagy Ádámról azt mondta, még értékelni kell a helyzetüket, és csak a vasárnap délutáni edzést követően döntenek arról, pályára tudnak-e lépni hétfőn. A szakember ugyanakkor megjegyezte, az állapotukkal kapcsolatban "nem derűlátó".

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány kiemelte, a horvátokkal szembeni, hazai pályán elszenvedett 4-0-s vereség ellenére sem szabad leírni a szlovák csapatot, de a magyar válogatottnak csak saját magára kell figyelnie.

"Hiszek a csapatban, a csapattársakban, a taktikában, bízom abban, hogy a mérkőzés csak egyféleképpen alakulhat" - fogalmazott Dzsudzsák, aki szerint a válogatotton belüli hangulat nyugodt, a csütörtöki vereséget gyorsan lezárták magukban.

"Mindannyian tudjuk, miről szól ez a tíz nap, ezt most már ki is mondhatjuk. Mindenki éhes a győzelemre" - tette hozzá a csapatkapitány.

"A három pont megszerzésére törekszünk, aztán, hogy mekkora ajándékot tudunk adni a kapitány úrnak, az majd kiderül" - utalt Dzsudzsák arra, hogy Marco Rossi hétfőn lesz 55 éves.

A csapatkapitány a sajtótájékoztatón arra kérte a szurkolókat, mellőzzék a pirotechnika használatát és a rasszista rigmusokat, ugyanis az európai szövetség (UEFA) várhatóan kiemelt figyelemmel fogja kísérni a magyar-szlovák mérkőzést.

"Szeretném megköszönni a drukkerek eddigi támogatását, és bízom abban, hogy az azeriek ellen is telt ház előtt játszhatunk majd" - mondta Dzsudzsák, jelezve, hogy nem megfelelő szurkolói magatartás esetén várhatóan komoly büntetést szab ki az UEFA a magyar szövetségre.

A magyar-szlovák találkozót hétfőn 20.45-től játsszák a Groupama Arénában, a játékvezető a spanyol Antonio Miguel Mateu Lahoz lesz. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/83381/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?