Blogolj!

Nyílt vízi úszás: Rasovszky Kristóf megnyerte az összetett világkupát!

Kálovics Tibor

Rasovszky Kristóf lényegében megnyerte a nyíltvízi úszó Világkupa-sorozat összetett versenyét miután a negyedik helyen végzett a sorozat észak-macedóniai állomásán. 

Fotó: MTI

Rasovszky első alkalommal szorult le a dobogóról az idei szezonban, ám matematikailag akkora előnye van a riválisaival szemben, hogy az utolsó kínai versenyen már csak rajthoz kell állnia. Amennyiben erre sor kerül akkor összetett világkupa-győztesnek mondhatja magát. Az 5 kilométeren világbajnoki címet szerző úszó az összetett megnyeréséért 50 000 dollárral lesz gazdagabb. 

A Magyar Úszó Szövetségnek nyilatkozó sportoló elmondta, hogy ezúttal nem a győzelemért, hanem az összetett megnyerésének bebiztosításáért küzdött:

Semmi okom a panaszra, hiszen az utolsó kínai versenyen már csak élvezni kell az úszást, ha utolsó helyen érek be, akkor is megvan az összetett elsőség. Gyönyörű, tiszta vízben versenyeztünk, remek időben, szebbet kívánni sem lehet nyíltvízi viadalra. Családiasabb volt a szokásosnál ez a futam, én pedig most messze vagyok a csúcsformától, a kanadai futamok óta visszavettünk, napi egyszer úsztam, akkor is mindössze 6-6.5 kilométereket. Itt most az volt a lényeg, hogy legyen egy dobogós vagy dobogóközeli hely, amivel bebiztosítom az összetettben a győzelmet.

Olasz Anna szintén rajthoz állt az Ohrid-tóban tartott versenyen, ő szintén negyedikként zárt, az utolsó állomást szintén a negyedik pozícióból várhatja. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/82931/pics/lead_800x600.jpg
Rasovszky Kristóf,úszás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?