Blogolj!

Debreceni gólt ért a ZTE csatárának fülbevalója

Dorogi László

A szabálykönyv egyértelműen fogalmaz: a labdarúgó mérkőzéseken a játékosok semmilyen ékszert nem viselhetnek, azokat kötelező eltávolítaniuk pályára lépésük előtt, nem elég csak leragasztaniuk.

Fotó: Nemzeti Sport

A vártnál nehezebben győzte le a tavaly bronzérmes Debrecen az élvonalba frissen visszajutó Zalaegerszeget szombaton az NB I harmadik fordulójának nyitómeccsén. A találkozót végül 3-2-re nyerték meg a hajdúságiak, de nem akármilyen közjáték vezetett az első debreceni találat megszerzéséhez.

A korábban Újpesten és Diósgyőrben megfordult Barczi Dábid a zalaiak kezdő tizenegyében kapott volna lehetőséget, csakhogy közvetlenül a találkozó előtt Kassai Viktor játékvezető felhívta a figyelmét, amíg nem veszi ki a fülbevalóját, addig bizony nem léphet pályára.

"Teljesen ártalmatlan helyen van, és a méretéből adódóan esélytelen, hogy megsebesítsen bárkit is. A mérkőzések előtt eddig mindig precízen leragasztottam, semmi gond nem volt vele."

- kommentálta Barczi a Nemzeti Sportnak a történteket. Hogy ez miért fontos? Azért, mert így a ZTE-nek így tíz emberrel kellett volna kivédekeznie az első debreceni támadást, ugyanis a fülbevalójától megszabadulni képtelen csatár helyett Babati Benjaminnak kellett pályára lépnie, azonban ezt nem sikerült időben megtennie, a zalaegerszegiek így tíz emberrel voltak kénytelenek elkezdeni a mérkőzést, és gyorsan kaptak is egy gólt a találkozó elején egy szögletből.

"Hiába feszegettük az első félidő alatt és a szünetben, nem jött ki"

- magyarázkodott a csatár, azonban a szabálykönyv egyértelműen fogalmaz: az ékszereket nem elég csupán leragasztani pálára lépés előtt, azokat le is kell venni. A tavalyi szezonban történt már hasonló eset Debrecenben, akkor a hajdúságiak szélsője Erik Cikos nem tudott pályára lépni azért, mert nem sikerült levenni az ujjáról a jegygyűrűjét.

"Tény, hogy ki lehet védekezni egy szögletet tíz emberrel, de a tanácstalan tekinteteket látva várható volt, hogy történik valami. Magamra vállalom a vereséget, még úgy is, hogy a lefújást követően nem kaptam olyan kritikát a csapattársaktól, amilyet megérdemeltem volna"

- bánta meg bűneit Barczi, aki azonban a történtek ellenére sem hajlandó megválni szeretett ékszerétől.

"Nem tudom, lehet, hogy visszavonulok és a fülbevalót választom. Viccet félretéve, minél gyorsabban találok rá megoldást"

- tette hozzá a zalaegerszegi támadó.

Címkék: Labdarúgás, NB I
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/82592/pics/lead_800x600.jpg
Labdarúgás,NB I
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?