Kirúgták Gothár Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetemről
Az egyetem Gothár Péter szerződését a mai nappal megszüntette.
Blogolj!

Vízilabda: Bajnokok Ligája-győztes az FTC

Kálovics Tibor

A Ferencváros döbbenetesen nagy csatában, szétlövést követően legyőzte az Olympiakosz Pireuszt a Bajnokok Ligája döntőjében. Ez a zöld-fehér klub első BL-győzelme.

Fotó: MTI

Története során első Bajnokok Ligája-döntőjét játszotta az FTC. A hannoveri nyolcas döntő utolsó mérkőzésén a magyar bajnokcsapatra a címvédő Olympiakosz Pireusz várt. A két gárda novemberben már összecsapott a LEN-Szuperkupáért és akkor a zöld-fehérek diadalmaskodtak. 

A fővárosi klub játékosain cseppet sem látszott a megilletődöttség, mivel Mezei Tamás révén azonnal meglett a vezetés. A ferencvárosiak próbáltak dominálni az első perctől, de Genidounias egyenlíteni tudott. A védekezés ezután nagyon egyben volt a magyar csapatnál, a címvédő görögök nem tudták többször bevenni Vogel Soma kapuját az első nyolc percben. Elől is minden rendben volt, mivel Stefan Mitrovic és a csapatkapitány Varga Dénes is megvillant. 

A ferencvárosi dominancia a második negyedre is megmaradt. A játékrész során potyogtak a gólok, de a játékvezetők előszeretettel osztogatták a kontrákat és a kiállításokat is. (Főleg a magyar csapat játékosainak.) Mitrovics, Vámos Márton és Nikics emberelőnyből tudott betalálni, Vámos ráadásul akcióból is bevette a hálót, majd Aaron Younger növelte a különbséget. Nagyszünetben az FTC 8-5-re vezetett a fináléban.  

Fordulás után úgy tűnt, hogy a címvédő megtörheti a lendületet: Genidounias szépített, majd Younger kihagyott egy büntetőt. Amikor Mourikis ismét szépített úgy tűnt jöhet a fordulópont, de Mitrovics és Younger visszaállították a háromgólos különbséget. Ami nagy gondot jelentett viszont, hogy Varga Dénes visszaúszás közben megkapta harmadik személyi hibáját is és így elvesztette csapatkapitányát a magyar csapat. 

10-7-et követően aztán a görögök hamar szépítettek, majd több "meccslabdát" is kivédekeztek. A ferencvárosiak pontatlanná váltak az utolsó nyolc percre, ráadásul Vámos Márton számára is véget ért a mérkőzés. A pireusziak vérszemet kaptak és Genidounias vezérletével kiegyenlítettek.  Mivel Pavic kapus védte az utolsó ferencvárosi lehetőséget, így ötméteresekkel dőlt el a legrangosabb európai kupa sorsa. 

A szétlövés nem is kezdődhetett volna rosszabbul a magyar csapat számára: Jansik Szilárd lövését védte Pavic ráadásul Argyropulosz bevette Vogel Soma kapuját. Nem sokkal ezután viszont már meccsnullon álltak a csapatok miután a görögök részéről Gumansz nem tudta kiegyenlíteni Sedlmayer találatát. 

Younger odaállt a szétlövésben is és ezúttal nem hibázott, ráadásul Milonasz lövése is a lécet találta el. Kállay révén közelebb kerülhetett volna a kupához az FTC, ám ő is rontott. Ezt követően Derviszisz és Jaksics is belőtte, így öt pár után nem dőlt el a kupa sorsa. 

Jansik Szilárd ismételten vállalkozott, ezúttal azonban a labdája Pavic kapujában kötött ki. A görögökre nyomás nehezedett, amelyet Argyropulosz nem tudott elviselni és a kapufát találta el. 

A Ferencváros történetes során először hódította el BL-trófeát. A legrangosabb európai kupában a zöld-fehérek az OSC (1973, 1979), a Vasas (1980, 1985), az Újpest (1994), a Honvéd (2004) és a Szolnok (2017) után hatodik magyar csapatként diadalmaskodtak. 

A nyolcas döntő legértékesebb játékosának a ferencvárosi csapatkapitányt, Varga Dénest választották. 

Olympiakosz Pireusz (görög)–FTC-Telekom Waterpolo 10-10 (1-3, 4-5, 2-2, 3-0) - ötméteresekkel 3-4

Hannover, 1700 néző. Vezette: Margeta (szlovén), Alexandrescu (román)
Olympiakosz: Pavic – Gunasz, Buslje, JENIDUNIASZ 5, Szkumbakisz, Milonakisz, FUNTULISZ 2. Csere: Kakarisz, Derviszisz, Murikisz 1, Argiropulosz 1, Obradovic 1. Edző: Theodorosz Vlahosz
FTC: VOGEL SOMA – SZ. MITROVICS 3, Varga Dénes 1, Jansik Sz., Mezei 1, VÁMOS 2, Sedlmayer. Csere: Jaksics, Nikics 1, YOUNGER 2, Kállay, Pohl. Edző: Varga Zsolt

Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 12/6
Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 1/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Szkukmbakisz (20. p.), Varga Dénes (22. p.), Vámos (30. p.), Buslje (31. p.), Obradovic (32. p.)

Címkék: vízilabda
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/74180/pics/lead_800x600.jpg
vízilabda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?