Blogolj!

Kézilabda: BL-döntőben a Telekom Veszprém!

Kálovics Tibor

A Telekom-Veszprém története során negyedszer jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe miután 33-30-ra győzött a Kielce ellen a kölni Final Four elődöntőjében. 

Fotó: a Telekom Veszprém Facebook oldala

Telekom Veszprém-Kielce 33-30 (13-13)

Története negyedik Bajnokok Ligája-döntőjéért szállt harcban Kölnben a Telekom Veszprém. Az európai fronton hónapok óta veretlen magyar bajnokcsapat ellenfele a 2016-os győztes Kielce volt. A lengyelek akkor drámai küzdelemben legyőzték a veszprémieket akik azóta azonban többször is legyőzték riválisukat. 

A veszprémi kapuban Sterbik Árpád kezdte az elődöntőt és a kapus egészen a hatodik percig nem is kapott gólt. Elől minden rendben volt a Veszprémnél ugyanis ezen idő alatt sikerült 4-0-ra elhúzni. A lengyelek ugyan szépítettetek, de az utolsó előtti mérkőzését játszó Nagy László hamar visszaállította a különbséget. A különbség az első negyedóra során két és három találat között mozgott, de a Veszprémnek mindenre votl válasza. 

A következő hat perc ellenben egy rémálommal ért fel a veszprémiek számára: Vladimir Cupara (aki nyártól már éppen a magyar bajnokot erősíti) elkezdett egyre hatékonyabbá válni és percekig nem született magyar gól. A Kielce átvette a vezetést, ráadásul Mamic a góljánál felrúgta Sterbiket, akinek a bokája lesérült. A játékvezetők a meccs ezen periódusában nem voltak a helyzet magaslatán: Mamic megmozdulását vétlennek ítélték, ráadásul a támadás elején egy kielcei lábat is érintett a labda. 

David Davis kénytelen volt kapust cserélni, Sterbik helyére Mikler Roland állt be. A kapuscsere feltüzelte a veszprémi játékosokat, akik elkezdtek egyre jobban védekezni és így megakadályozták, hogy a Kielce elhúzzon. A csapatok végül 13-13-as állással zárták az első félidőt. 

A második félidőt a Kielce kezdte jobban, de percek alatt a Veszprém átvette a játék irányítását és a szinte hibátlanul játszó Petar Nenadics vezérletével a 36. percben kétgólos előnyre tett szert. A Kielce azonban ismét egyenlített ráadásul a veszprémi Blaz Blagotinsek piros lapot kapott. 

Ezen a meccsen azonban az ilyen szituációk egyértelműen a veszprémieket erősítették lelkileg: a szlovén légiós kizárásért kapott két perc során 18-18-ról 22-18-ra sikerült módosítani az állást az ellenfél figyelmetlensége miatt. A legaktívabb Nenadics volt aki a saját kilenceséről is képes volt bevenni a Kielce üresen tátongó kapuját. 

Az utolsó negyedóra négygólos veszprémi vezetéssel kezdődött, ám a Kielce ezt a hátrányt hamar lefelezte majd Janc vezérletével 28-27-re zárkózott fel. A veszprémiek nem törtek meg ettől és kontrollálni tudták a mérkőzést és az ellenfélnek lényegében nem hagytak lehetőséget arra sem, hogy a döntetlenért támadhasson. 

29-28-at követően Nanadics, majd Tönsen is betalált így az előny egyre megnyugtatóbbá vállt, majd Lékai Máté is gólt lőtt, eldöntve a meccset. Hogy a lengyeleknek mennyire nem jött össze semmi azt jól jelzi, hogy Dushebajev hetesét Mikler Roland kivédte az utolsó percben.  A Kielce ugyan egy gólt még ledolgozott a hátrányából, de végül a Telekom Veszprém 33-30-ra győzött és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. 

A veszprémi kézilabdacsapat 2002, 2015 és 2016 után játszhat ismét döntőt a Bajnokok Ligájában. A holnap 18 órakor kezdődő kölni fináléban a Barcelona-Vardar Szkopje mérkőzés győztese lesz a magyar bajnok ellenfele.

TELEKOM VESZPRÉM-PGE VIVE KIELCE (lengyel) 33-30 (13-13)
Köln, játékvezetők: Nikolov, Nachevski (északmacedónok).

VESZPRÉM: Mikler, Sterbik (kapusok), Blagotinsek 2, Gajic 5 (1), Ilics 1, Lékai 4, Mackovsek, Mahé, Manaszkov, Marguc, Nagy 3, Nenadics 12 (3), Nilsson, Strlek 4, Terzics, Tönnesen 2. Edző: David Davis.
KIELCE: Cupara, Ivic (kapusok), Aguinagalde, Bis, Cindric 5, A. Dujshebaev, D. Dujshebaev 6 (2), Fernandez Perez 1, Jachlewski 1, Janc 4, Jurkiewicz 1, Karalek 5, Kules 3, Lijewski, Mamic 2, Moryto 2, Walach. Edző: Talant Dujshebaev.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 6/4, ill 5/3 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/73818/pics/lead_800x600.jpg
kézilabda,Telekom Veszprém
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?