Blogolj!

Nem nyugszanak a kedélyek Petrjak-ügyben

Dorogi László

Szombat reggel óta forrnak az indulatok a Ferencváros és a MOL Vidi FC prominensei között. No, nem mintha ezen meg kéne lepődnünk, hiszen a két rivális klub játékosai a pályán is parázs csatákat vívtak az elmúlt években mind az NB I-ben, mind a Magyar Kupában. Most viszont a tárgyalóasztal mellett zajlik a balhé, ugyanis a székesfehérváriak hétvégén bejelentették, hogy mindenben megegyeztek a Sahtar Donyeckkel és Ivan Petrjakkal is, így a jelenleg a Ferencvárosnál kölcsönben futballozó szélső a következő szezont már a székesfehérváriak színeiben kezdi el. Ezt vették zokon a zöld-fehéreknél.

Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

Az ötszörös ukrán válogatott játékos tavaly nyáron érkezett Magyarországra és egy éves kölcsönszerződést kötött a Ferencvárossal, ahol azonnal alapemberré vált: huszonnyolc NB I-es találkozón lépett pályára, ezeken hat gólt szerzett és tizenegy gólpasszt osztott ki, nem túlzás azt állítani, hogy oroszlánrészt vállalt a zöld-fehérek 30. bajnoki címének megszerzéséből.

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója nem sokkal azt követően, hogy kiszivárgott Petrjak és a Vidi házassága, a csakfoci.hu-nak nyilatkozva elmondta, ők bizony már hónapok óta tárgyaltak a Sahtar Donyeckkel a játékos végleges megszerzéséről, sőt szóban már meg is állapodtak az ukránokkal, ezért értetlenül áll az események előtt.

"Természetesen a játékossal és a menedzsmentjével is folyamatosan egyeztettünk a személyes feltételekről, ők azonban nyíltan azt mondták nekünk, hogy a Vidi jóval magasabb fizetést kínált neki havonta"

- tette hozzá a Ferencváros vezérigazgatója, leszögezve, ezt az összeget a Ferencváros egyrészt ki sem tudta volna fizetni, másrészt nem is akarta.

Nem sokkal később, Petrjak ügynöke is megszólalt, a football.ua ukrán portálnak adott nyilatkozatában el is mondta a véleményét Orosz Pál nyilatkozatáról, amely szerinte nagyon egyoldalú és felszínes.

"Az utolsó hat hónapban mi kerestük a Ferencvárost, írtunk nekik, hívtuk őket, de válasz nem érkezett. Ivan úgy képzelte, hogy marad a klubnál, de csak az ő oldaláról volt meg ez a szándék. Megtiszteltetés volt, hogy Ivan itt focizhatott, hiszen a Ferencváros egy nagy klub és remek éve volt a csapatnál, amellyel bajnok lett. Ugyanakkor, kölcsönben játszott ott, a klubnak ezt értenie kellett volna és aktívan cselekednie. Az elmúlt három hónapban igyekeztem azt is elmagyarázni az FTC-nek, hogy Petrjaknak vannak más ajánlatai is, őszintén szólva nem értem, hogy nem tudták nyélbe ütni a transzfert"

- fogalmazott Ivan Pirozsenko, aki kiemelte, a Ferencváros nem mutatott megfelelő tiszteletet a játékos irányába, hiába tett meg ő mindent a csapatért.

"Profibban, korrektebben és őszintébben kéne viselkedniük, nem pedig sarat dobálni rá a médiában. A szurkolókat is ellene hangolják, ez egy gusztustalan dolog. A Ferencváros elnökének azoktól kellene választ várnia, akik ezen az igazoláson dolgoztak. Nekem elhihetik, mi az utolsó napig nagyon nemes módon viselkedtünk a Ferencvárossal"

- tette hozzá Petrjak ügynöke.

Az átigazolással kapcsolatban természetesen megszólalt a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov is, aki az M4 Sport Góóól című műsorában úgy fogalmazott, a játékos és képviselői is inkorrekt módon viselkedtek.

"Kint voltam Kijevben, beszéltem a Sahtarral, beszéltem Ivannal, de az ügynökei a Ferencváros és a játékos háta mögött előkészítettek egy szerződést, amit aztán a játékos aláírt. Ez nem volt valami szép dolog, de ez volt Ivan döntése. Majd az idő megmutatja, jó döntés volt-e"

- idézte a csakfoci.hu a ferencvárosi vezetőedző nyilatkozatát.

Fotó: fradi.hu

Ivan Pirozsenko kedden újabb nyilatkozattal állt elő, miszerint Orosz Pál meg is fenyegette Petrjakot és terhes feleségét, amiért a Vidiben folytatja pályafutását.

"Kétszer léptünk kapcsolatba Orosz Pállal, egyszer akkor, amikor aláírtuk a szerződést, másodszor pedig négy nappal ezelőtt, amikor sms-t írt Petrjaknak, amiben ennyi állt: tényleg? Azt gondolom, ennél több kapcsolat kellene hogy legyen egy vezérigazgató és egy játékos között, másképp kellene hozzáállni"

- mondta Pirozsenko az M4 Sportnak adott nyilatkozatában.

"Lehet, (a Ferencvárosnál) nem tudják mi az a kölcsönadás, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, hogy már fél évvel a kölcsönadás lejárta előtt lehet tárgyalni más csapatokkal. Mi az utolsó napig vártunk tényleges lépésekt a Fradi részéről, de az aktív fázis csak két hónappal ezelőtt kezdődött. Azt kértük, legyenek korrektek, ne folytassanak tárgyalásokat a hátunk mögött a Sahtarral a kliensünkről, hiszen ha valami probléma van, akkor azt mi meg tudjuk oldani, de a tétlenséggel rákényszerítenek minket arra, hogy más utakat keressünk"

- tette hozzá Petrjak ügynöke.

Hogy ki nevet majd igazán a történet végén, azt egyelőre nem lehet megmondani, de rögzítsük a tényt: Ivan Petrjak jövőre biztosan a MOL Vidi FC futballistája lesz.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/72598/pics/lead_800x600.jpg
Ferencváros,Magyar labdarúgás,NB I,Videoton
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?