Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés

A Honvéd megmentője, aki sosem talált pénzt a Puskás Ferenc utcában

Dorogi László

Vélhetően nemcsak nálam csapta ki a biztosítékot George F. Hemingway 2017-es nyilatkozata, de jó néhány felvidéki és még több jó érzésű magyar becsületébe gázolt bele az NB I-ben 2017-ben nem kis meglepetésre bajnoki címet nyerő Budapest Honvéd ex-tulajdonosa, amikor a gárdát sikerre vezető Marco Rossi elhagyta a klubot. A bajnok csapat vezetőedzője - aki ma már a magyar válogatott szövetségi kapitánya -, elfogadta a Dunaszerdahely ajánlatát és a csúcson búcsúzott el szeretett csapatától.

"Elment egy szlovák faluba edzőnek. A jó isten áldja meg, isten vele, csak a pénzért, semmi másért"

- szaladt ki akkor a bosszúság Hemingway száján szavak formájában öltve testet.

HEMINGWAY SZERINT DUNASZERDAHELY EGY SZLOVÁK FALU...

George F. Hemingway nem éppen egy szürke kisegér a magyar labdarúgás világában. Előfordult már, hogy negatív szerepben tetszelgett döntéseivel, nyilatkozataival, blogjaival, kirohanásaival. Magára haragította mind a Kispest, mind a hazai futball fanatikusait. Aztán történt valami. Hemingway úr megnyugodott kissé, nekiállt foglalkozni a csapatával, nem voltak felháborító nyilatkozatai, szépen csendben tette azt, ami egy futball klub elnökének a dolga.

George F. Hemingway nevét talán még azok is ismerik, akik nem követik napi szinten a magyar futball történéseit, ugyanis nem ez volt az első és közel sem az egyetlen markáns véleménye az egykori klubtulajdonosnak. Egykori, ugyanis hétfőn hivatalossá vált az, amit az előző héten már mindenki biztosra vett tényekkel alátámasztott pletyka szintjén: az üzletember megállapodott a Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt.-vel a Budapest Honvéd labdarúgó klub eladásáról és kiszáll a magyar futballból.

Hemingway Szabó György néven látta meg a napvilágot, majd az Egyesült Államokban előbb film- és televíziórendező, majd jogi diplomát szerzett, 2006-ban vásárolta meg a Honvédot, mintegy mentőövet dobva a már-már elsüllyedő patinás klub felé. Hemingway kispesti szerepvállalása előtt még az a veszély is fennállt, hogy Puskás Ferenc egykori csapatát önkényesen elpaterolják a fővárosból, a Honvéd előző tulajdonosa, az egyébként húsüzemeket működtető Piero Pini ugyanis ezt tervezte.

Hogy hogyan került kapcsolatba a futballal egy sikeres üzletember, aki többek között a Pizza Hut és a KFC gyorsétterem-hálózat franchise magyarországi jogait is megszerezte? Hát úgy, hogy világ életében szenvedélyesen szerette a focit, sőt, amatőr szinten játékvezetőként is fújta a sípot alsóbb osztályú mérkőzéseken. Az újdonsült klubtulajdonos 2007-ben úgy fogalmazott, mindenféleképpen fővárosi labdarúgó klubba akart befektetni, amelynek elkötelezett, nagyszerű közönsége van és amely egy új tulajdonosért kiált. A Honvédban pedig egész egyszerűen meglátta a kihívást.

NB I: Hemingway eladta a Honvédot, új tulajdonos Kispesten!

Az új tulajdonosok az utánpótlásképzés további fejlesztése mellett európai kupaszereplést biztosító helyezés elérését tűzték ki célul úgy, hogy a klub kiegyensúlyozott és nyereséges gazdálkodása fennmarad - írja a SportFaktor. Amiről az elmúlt napokban mindenki beszélt, immár hivatalos. George F. Hemingway nem a levegőbe beszélt, mikor a Honvéd eladásáról kérdezték.

A Honvéd főnix madárként támadt fel hamvaiból, a Hemingway-éra első évében megnyerte a Magyar Kupát, de a következő két szezonban is eljutott a döntőig, ahol a Győr ellen ismét diadalmaskodni tudott. Az üzletember hathatós közreműködésével megkezdte működését a Magyar Futball Akadémia, amelynek létrehozása 100 millió forintnál is többet áldozott az üzletember. Nemcsak a klub utánpótlása indult rohamos fejlődésnek, de újabb tízmilliókért a leharcolt Bozsik stadiont is kipofozta a tulajdonos, s bár eleinte sokszor keveredett összetűzésbe a klub szurkolóival leplezetlen őszintesége és üzleti szemlélete miatt, végül a Honvéd-szurkolóknak is be kellett látniuk, hogy nélküle sehol nem tartana szeretett csapatuk.

A 2012/2013-as szezon végén a Honvéd 19 év elteltével állhatott fel ismét a labdarúgó NB I képzeletbeli dobogójára, s az akkori csapat magját már az akadémián kinevelt játékosok alkották, de Hemingway már az érkezésekor leszögezte, nem fog beszállni az őrült piaci versenybe, sosem fizetett játékosért és sokszor magyar futballisták helyett szabadon igazolható külföldieket hozott, akik bizonyos esetekben beváltak, de többnyire fél-egy év után tovább is álltak.

Hemingway egy az amerikai major ligákban működő rendszer szerű fizetési sapkát vezetett be a Honvédnál, ami bár sokak szemében szimpatikussá tette a Honvédot, de legértékesebb játékosait mindig kénytelen volt továbbadni, hiszen csak így maradhatott gazdaságilag stabil.

Fotó: MTI

"Vannak olyan csapatok idehaza, amelyek mennek az úton, és útközben rengeteg pénzt találnak, és ezek révén előnyben vannak. Itt Kispesten, a Puskás Ferenc utcában én nem találok, ezért nekünk pénzt kell csinálni, ennek pedig az egyik módja, hogy eladunk játékosokat"

- nyilatkozta a rá jellemző humorral tavaly nyáron a klubtulajdonos a 24.hu-nak.

Egyszer fel is tették neki a kérdést, hogy nem fél-e attól, hogy a Honvéd kiesik az NB I-ből, ha folyton eladják a legjobb játékosokat.

"Csak egy dologtól félek, de attól nagyon, hogy azok a fiatal lányok, akikkel az elmúlt években jártam, már nem fognak engem szeretni."

George F. Hemingway mindig is komolyan vette a magyar futballt és szívén viselte a Honvéd sorsát, most viszont üzletemberként cselekedett, ahogy arra már korábban is célozgatott. Nem árulta a Honvédot, de kapott egy jó üzleti ajánlatot, amire nem mondhatott nemet. Az első kommüniké szerint az új tulajdonosok szerepvállalásával nem változnak meg a klub céljai, továbbra is a dobogó lebeg a kispesti szemek előtt, s az utánpótlás további fejlesztése. De hogy végül mire megy majd a Honvéd a nagyszájú klubtulaj nélkül, arra csak a következő években kapunk választ.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/71249/pics/lead_800x600.jpg
Budapest Honvéd,Labdarúgás,NB I
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?