Blogolj!

Kosárlabda: Hanga Ádám másodszor is kupagyőztes a Barcelonával

Kálovics Tibor

Hanga Ádám csapata a Barcelona címet védett a Spanyol Kupában miután 94-93-ra verte hosszabbítás után a Real Madridot a sorozat döntőjében. 

Fotó: twitter.com/fcbbasket

Barcelona-Real Madrid 94-93 - hosszabbítás után

Tavaly is a két legpatinásabb együttes vívta a kupadöntőt, akkor a barcelonaiak 94-92-re győztek. Az már az első negyedben látszott, hogy idén is szoros csatára van kilátás. Ugyan a katalánok futottak egy 12-0-ás rohamot az első negyedben, de a félidőben mégis 35-35-re állt a finálé. 

A harmadik negyedben aztán alaposan bekezdett a Real Madrid, és az ACB Liga valamint az Euroliga címvédője szinte állva hagyva riválisát 14 ponttal nyerte a játékrészt. Az előnyt a madridiak tovább növelték és úgy tűnt eldőlt a kupadöntő. 

A barcelonaiak azonban összekapták magukat és még a vezetést is át tudták venni ekkora hátrányból felállva. A Real azonban még időben vezethette az utolsó támadását és Sergio Llull kiegyenlített. 

A hosszabbításban is potyogtak a kosarak, és egyik csapat sem tudott öt pontnál nagyobb különbséggel ellépni. A madridiak visszajöttek még mínusz ötről sőt Jaycee Carroll kosarával még a vezetést is átvették.  Az utolsó másodpercben még támadtak a barcelonaiak és úgy tűnt, hogy Anthony Randoph blokkolta Ante Tomic kísérletét. A bírók azonban hosszas videózás után megállapították, hogy a labda már a palánkról jött vissza és így érvényesnek minősítették a kosarat. 

A végül 94-93-ra győző Barcelona 24. alkalommal nyerte el a Király-Kupát. A döntő legértékesebb játékosa a barcelonai Thomas Heurtel lett, aki 22 pontot szerzett. 

Hanga Ádám ezúttal csereként lépett pályára és a második kupagyőzelmét szerző magyar játékosnak ezúttal nem ment úgy a játék mint a tavalyi fináléban. Honfitársunk 17 perces játékideje alatt 2 pontot, 3 lepattanót szerzett valamint 1-1 gólpasszt és blokkot is jegyezhetett. 

Címkék: Kosárlabda
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/69040/pics/lead_800x600.jpg
Kosárlabda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?