Blogolj!

Amerikai futball: a New England Patriots sikerével zárult a Super Bowl

Kálovics Tibor

A New England Patriots nyerte az 53. Super Bowl-t miután minden idők legkevesebb pontot hozó fináléjában 13-3-ra győzött a Los Angeles Rams ellen. 

New England Patriots-Los Angeles Rams 13-3 

Fotó: AP

Az 53. Super Bowl döntő előtt már több rekord is megdőlt. A két főedző Sean McVay és Bill Belichick között ugyanis 33 évnyi korkülönbség volt előbbi tréner javára és az volt a kérdés, hogy minden idők legfiatalabb vagy legidősebb vezetőedzője nyeri-e a döntőt. A két irányító Tom Brady és Jared Goff életkora közti tizenhét év szintén rekordnak minősült. 

A döntők történetében először küzdött a Los Angeles Rams illetve a New England Patriots a Vince Lombardi-trófeáért, ám a két franchise már mérkőzött egymással: napra pontosan 17 évvel ezelőtt a Patriots legyőzte az akkor még St. Louis-i csapatként szereplő Ramset. Az volt Tom Brady első döntője idén viszont már kilencedik fináléjára és hatodik győzelmére készült. 

A New England Patriots a legutóbbi öt szezonból negyedszer, története során pedig tizedik alkalommal jutott el a fináléba azzal, hogy a rájátszásban előbb a Los Angeles Chargerst majd a Kansas City Chiefs-t múlta felül, míg a Rams az első döntőjét játszotta mióta a franchise visszaköltözött Los Angelesbe. A "kosok" az NFC-döntőben egy máig vitatott bírói ítélettel ejtették ki a New Orleans Saints-t. 

A pénzfeldobást a New England nyerte így a tavaly döntőt játszó két éve bajnokságot nyerő gárda kezdhette a finálét. A "hazafiak" a 34 yardos vonalig futójátékokkal operáltak, majd az első passzkísérletéből Tom Brady eladta a labdát. A hiba nem bosszulta meg önmagát mivel a Rams támadóegysége nem tudott first down-t elérni. 

A következő New England-i támadás már jóval ígéretesebb volt, ám hiába jutott el mezőnygól-távolságig az AFC-bajnok, Stephen Gostkowski nem tudta berúgni a labdát a póznák közé. 

A következő támadásokból nem született pont, így a Super Bowl történetében kilencedik alkalommal zárult 0-0-al az első negyed. Érdekesség, hogy 2001 óta az összes olyan utolsó mérkőzésen amelyen nem tudtak negyedóra alatt pontot szerezni a New England szerepelt. 

A második játék elején a Rams támadósora megint hamar csődöt mondott. Tom Brady viszont kezdett magára találni és bár a vörös zónáig nem jutott el a Patriots, de legalább Gostkowski 42 yardos mezőnygóljával megszerezte a vezetést. 

A következő támadások szinte értékelhetetlenek voltak támadójáték szempontjából viszont négy perccel a félidő vége előtt a Patriots egészen az ellenfél 34 yardosáig jutott. Itt azonban negyedikre mezőnygól helyett egy yardot próbált meg előrehaladni a gárda, ez viszont nem sikerült. 

A Rams hatodszorra sem tudta harmadikra megcsinálni a first down-t és mivel a Patriots nem erőltette a támadást így 3-0-al mehettek pihenni a csapatok. A kaliforniaiak 36. meccsüket játszották Sean McVay irányítása alatt, de soha nem fordult még elő, hogy harminc perc elteltével pont nélkül álljanak. 

Julian Edelmannek viszont nagy mérkőzése volt, a Patriots elkapója az első olyan játékos lett a döntők históriájában, aki 75 yarddal és 7 elkapással zárta az első félidőt. 

A Maroon 5 zenekar nagyszünetben mutatott showműsora után úgy tűnt nem sok minden változott: Goff elsőre majdnem interception-t dobott, de Dont`a Hightower elejtette a labdát. Az addig semmit nem mutató Todd Gurley viszont egy 16 yardos futással jelezte, hogy a pályán van. Egy szomorú esemény is kötődött a drive-hoz ugyanis a Patriots safetyje Patrick Chung számára kézsérülése miatt befejeződött a mérkőzés. A Rams azonban ezt követően sem tudott pontot szerezni, de a Patriots akciójánál is hamar punt következett. 

A következő támadásnál megint Hightower volt a főszereplő aki majdnem safety-re kényszerítette Goffot, de végül a Rams megúszta egy újabb punttal. A Los Angeles-i csapatnak legalább a védelmére nem lehetett panasz mivel újfent nem engedték pontszerzés közelébe az ellenfelet ráadásul Goff nyolcadszorra már sikerre vitte a támadóalakulatot harmadik kísérletnél. 

Ez lendületet adott a Ramsnek és bár TD nem született ebből az akcióból sem, de Greg Zuerlein mezőnygólja meghozta az egyenlítést. 

A Los Angeles számára nem sokkal később már a vezetés megszerzése volt a tét ugyanis megint sikerült puntra kényszeríteniük a bostoniakat. Ezt követően viszont nem sikerült növelni a pontok számát egy szabálytalanság miatt sőt rossz mezőnypozícióba került a pályaválasztó. A helyzetet fokozta, hogy Goff kezét ápolni kellett. 

10 perc sem volt hátra a hosszabbításig amikor Brady mai önmagához képest megtáltosodott: 18 yardos passzt adott Rob Gronkowskinak majd Edelman kapta el a labdáját és miután Gronkowskinak 25 yardról is "célba talált" a kétyardosig jutott előre a New England. A labdát Sony Michel vitte át a gólvonalon és mivel az extra pont is jó volt így hét és fél perccel a vége előtt karnyújtásnyira került a Patriotstól a kupa. 

Goff keze rendbe jött és sikerült is a fist down, a második drive során azonban Stephon Gilmore lecsapott a Brandin Cooksnak dobott labdára is ezzel az interception-el tovább csökkentek a Rams esélyei. 

A Patriots égette az időt a futójátékokkal, de így is a 24 yardos vonalig jutott. Itt azonban nem sikerült átvinni a labdát. Úgy tűnt Bill Belichick megpróbáltatja csapatával a 4. és 1-et átvitetni, de végül inkább az időkérés és a mezőnygól mellett döntött. Gostkowski 41 yardról sem rontott és így 13-3-ra módosult az állás. 

A Los Angelesnek nem maradt már időkérése viszont alig 76 másodperc alatt egy touchdown és egy mezőnygól kellett az egyenlítéshez. Mezőnygól távolságig el is jutottak, Zuerlein viszont rontott és így eldőlt a mérkőzés. 

Miután a New England-i támadóalakulat letérdelt eldőlt, hogy 2001, 2003, 2004, 2014 és 2016 után 2018-ban is a New England Patriots nyeri az NFL-t. (Az amerikai futballban ez a 2018-as év fináléjának számított hivatalosan!). 

Tom Brady immáron minden idők legeredményesebb játékosának mondhatja magát miután hatodszor is győzelemre vitte csapatát. Bill Belichick a hatodik sikerével George Halassal és Curly Lambeau-val holtversenyben az NFL történetének legeredményesebb edzőjévé vállt. 

A döntő legértékesebb játékosa Julian Edelman lett aki 12 jó elkapással és 141 yarddal zárta pályafutása harmadik győztes fináléját. 

A döntő finoman szólva sem az irányítókról szólt: Tom Brady nem adott TD-passzt és egy interception-el valamint 262 yarddal zárt. Jared Goff (229 yard 0 TD, 1 INT) passzainak pedig csak a fele volt jó (19/38).

Futójátékban a New England-i Sony Michel emelhető ki 94 yarddal az ellenfél legnagyobb sztárja Todd Gurley viszont alig 35 yardot tudott csak megtenni a labdával. A Rams támadósorából még Brandin Cooks 128 elkapott yardja emelhető ki. 

Címkék: amerikai futball
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/68469/pics/lead_800x600.jpg
amerikai futball
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?