Blogolj!

Australian Open: nem sikerült a címvédés Baboséknak

Dorogi László

Sem Babos Tímea, sem Kristina Mladenovic nem játszott legjobb formájában a Stosur/Suaj páros ellen, akik kihasználták a lehetőséget és megnyerték az Australian Open női páros versenyét.

Fotó: AFP/Greg Wood

Maratoni első játszmával kezdődött az Australian Open női fináléja, 12 percig gyűrte egymást a két páros, de hiába adódott többször is bréklehetőség Babosék előtt, végül Samantha Stosur hozta az adogatását. Timiék egy sokkal rövidebb szettben egyenlítettek, majd az első bréket is sikerült megcsinálniuk néhány perccel később.

3:2-nél jött az újabb fordulat, elsősorban Csang Suaj feljavuló játékának köszönhetően, a kínai lány kemény és jól helyezett labdákkal előbb kiegyenlített első brékjátszmájukkal, majd az adogatásával már ismét náluk volt az előny.

Hiába játszott az ausztrál Stosur a négy játékos közül talán a legidegesebben, a kulcspillanatokban rendre meg tudott újulni és csak ő nem veszítette el az adogatását, az első szettet pedig be is húzták 6:3-ra 50 perc játékot követően.

A második szettben sem javult fel igazán Babos és Mladenovic játéka, a magyar lány mintha végig kissé idegesen teniszezett volna, de 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a felek, amikor Csang Suaj ismét megvillant és elvette Timiék adogatását. Innentől kezdve már csak idő kérdése volt, hogy mikor húzza be Stosur és Csang a mérkőzést, s még egy gémet ugyan sikerült nyernie Baboséknak, de a döntő játszmát Stosurék nyerték.

Az ausztrál teniszező hiába hozta magát sokszor nehéz helyzetbe - értsd, kényszerítette magukat bréklabdák hárítására - Baboséknak mindössze egyetlen egyszer sikerült elvenniük ellenfelük adogatásait, így pedig nem lehetett kérdés, ki nyeri ezt a döntőt. Samantha Stosur tizenhárom év után nyert ismét Grand Slam tornát párosban, míg a kínai Csang Suaj pályafutása során először.

Australian Open, női páros döntő

Samantha Stosur/Csang Suaj-Babos Tímea/KristinaMladenovic (2.) 6:3, 6:4

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/68056/pics/lead_800x600.jpg
Australian Open,Babos Tímea,tenisz
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?