Blogolj!

Férfi kézilabda-vb: helytállt, de kikapott a magyar válogatott a házigazdától

A magyar férfi kézilabda-válogatott 25-22 arányú vereséget szenvedett a társrendező Dániától a világbajnokság középdöntőjének első mérkőzésén. 

Fotó: MTI

A csoportjából két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel jutott továbbjutó magyar válogatottra minden eddiginél nehezebb feladat várt ugyanis csapatunk Herningben az olimpiai aranyérmes, társrendezővel mérkőzött. A két gárda a felkészülés során is megmérkőzött egymással egyszer a mieink, egyszer a skandinávok győztek. A legutóbbi világbajnokságon bravúros magyar győzelem született. 

A mérkőzés első gólját Mikkel Hansen révén a házigazda szerezte, de Hornyák révén sikerült azonnal egyenlíteni. A dánok ugyan hamar kétgólos előnyre tettek szert, de sikerült tartani a lépést az aranyesélyessel a 19. percig. Ekkor háromgólosra nőtt a differencia, majd a 23. percben már 12-8 volt a házigazda javára. A magyar csapat játéka némiképp szétesett a félidő végére és az első 30 perc 15-10-es dán vezetéssel zárult. 

A második játékrész elején négy és öt gól között változott a különbség, a 37. percben azonban Bóka találatával sikerült mínusz háromra zárkózni. A dánok ekkor megint megrázták magukat és Mikkel Hansen vezérletével hamar megduplázták fórjukat. A hajrá 22-18-as hazai vezetéssel kezdődött, de a házigazda kontrollálta a mérkőzést. A meccs utolsó gólját Bóka dobta és így 25-22-es dán győzelem született. 

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen lett 7 találattal. A magyar csapatnál a legtöbb gólt a világbajnokságon most debütáló Szita Zoltán lőtte (5). 

A magyar válogatott holnap Tunézia ellen folytatja szereplését a világbajnokságon. Remélhetőleg akkor már a ma pihentetett Bodó Richárd, valamint a Katar ellen megsérülő Balogh Zsolt is pályára léphet. 

Dánia Magyarország 25-22 (15-10)

Herning, 15 000 néző. Vezette: Schulze, Tönnies (németek)
Dánia: N. Landin – Svan 3, Mensah 2, Lauge 4, Hald 2, M. Hansen 7 (4), M. Landin 2. 
Cserék: Green (kapus), Mölgaard, Zachariassen 4, Mortensen 1, Markussen, H. Toft Hansen. Szövetségi kapitány: Nikolaj Jacobsen
Magyarország: Mikler – Hornyák 3, Nagy L. 2, Schuch, Bánhidi 1, Ligetvári 2, Bóka 3.
Cserék: Székely. (kapus), Lékai, Juhász 4, Szita 5, Máthé 2, Sipos A., Ilyés. 

Címkék: kézilabda
1
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/67845/pics/lead_800x600.jpg
kézilabda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-01-20 15:46:59
Olvastam a Matics nyilatkozatát, mely szerint a dán kapus az oka mindennek !!!
Tehát nem az edzőpáros, nem az értetlen játékosok, akik képtelenek volnak együtt felfogni és alkalmazni azt az egyszerű módszert, hogy ennek a kapusnak még véletlenül sem szabad magasan (vagy félmagasan), rosszul helyezetten lőni, mert azt roppant nagy hatékonysággal megfogja !!! És nem csak ellenünk !!!
A lába alá és a támaszkodó lába mellé érkező lövések sorra eredményesek voltak !!!!
Tehát nem azok a játékosok a hibásak, aki ziccerből (egyébként az összes meccsen) sokadszorra lőtték agyon a szegény dán kapust, hanem az ellenfél portása !!!
Szerencsétlen portást - némi túlzással persze - a meccs végén már készenlétben várta az elsősegélynyújtó stáb, mert több lövés találta el ezen a meccsen, mint a dán bajnokságban összesen !!!!
Végeredményben - véleményem szerint - az összes meccsen megtettek a fiúk mindent azért, hogy a mi oltári nagy bakijaink következtében lehetőleg az ellenfél jöjjön ki nyertesen a párharcokból.
Így volt ez az argentinok, az egyiptomiak, a svédek és a dánok ellen is. Ennyi hibával, ennyi eladott labdával, ennyi kihagyott 100%-os ziccerrel, nehéz nemzetközi tornán - mint a történtek mutatták - nem lehet komoly eredményt elérni.
Az már csak hab a tortán, hogy minek vitték ki az eleve sérült Ancsint, és az utóbbi időben mélyen a tudása alatt szereplő Császárt ?! Hozzátartozik, hogy a helyükre beállt fiatalok meg kiválóan szerepeltek !!!!
Aztán meg tudja magyarázni valaki, hogy a Lékai mellett miért csak néhány perc játékidőt biztosítottak - azt is csak balszélsőként - a rendkívül tehetséges, fiatal, agilis Juhásznak, holott ő saját klubjában évek óta irányítót játszik !!!!
Hát, "hirtelen felindulásból" csupán ennyi a hozzáfűznivalóm !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?