Blogolj!

Taroltak a Liu testvérek a dordrechti Európa-bajnokságon

Dorogi László

Liu Shaolin Sándor arany-, testvére Liu Shaoang ezüstérmet szerzett a hollandiai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon 1500 méteren.

Fotó: MTI (archív)

A Liu testvérek már az elődöntőben is remekül dolgoztak együtt, nem volt ez másképp a fináléban sem, folyamatosan az első három hely valamelyikén korcsolyáztak a döntő futamban, s hiába próbált meg közéjük, illetve eléjük férkőzni az izraeli Vladislav Bykanov, végül nem sikerült neki. Öt körrel a verseny vége előtt állt élre Liu Shaolin Sándor, majd öccse lépett fel mögé a második helyre, s innentől kezdve erős tempót diktálva esélyt sem adtak az előzésre az üldözőknek. Bykanov végül az éremről is lemaradt, a hajrában az orosz Szemjon Jelisztratov megelőzte.

A 23 éves Liu Shaolin Sándor pályafutása második kontinensbajnoki címét szerezte meg - legutóbb 2017-ben, a torinó Eb-n állhatott fel a dobogó legfelső fokára 1000 méteren, míg Liu Shaoang hatodszor állhat dobogóra Európa-bajnokságon, ez volt a negyedik ezüstje két bronz mellett.

Az 1500 méteres táv után a rövidebb, 500-as is a Liu testvérekről szólt, ám a sorrend ezúttal változott. Liu Shaoang első Európa-bajnoki címét szerezte meg, Shaolin Sándor pedig a második helyen ért célba.

A második arannyal már biztossá vált, hogy ez lesz minden idők legjobb magyar Eb-szereplése, az eddigi csúcsot a 2017-es torinói viadal jelentette egy arany- és öt ezüstéremmel.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/67543/pics/lead_800x600.jpg
Rövidpályás gyorskorcsolya
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?