Négy újabb halott Magyarországon
744 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma.
Blogolj!

Fantasztikus siker – Magyarországé a 2023-as atlétikai vb

Hazánk először adhat otthon ilyen rangos atlétikai versenynek!

Az új atlétikai stadion lehet a központi helyszín.

Ezt jelentette be kedden a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Monte-Carlóban. Fővárosunk már korábban is esélyesnek számított a rendezésre, hiszen júliusban az IAAF tanácsa Budapestet javasolta a világbajnokság helyszínének.

Ezzel eldőlt, hogy 2023-ban először rendezik meg Magyarországon a világ harmadik legrangosabb sporteseményét. Korábban ilyen fontos atlétikai eseményt még sosem láthattunk vendégül. Budapesten eddig kétszer (1983, 1988) volt fedett pályás, illetve kétszer (1966, 1998) szabadtéri Európa-bajnokság. Emellett a magyar főváros két alkalommal otthont adott fedett pályás világbajnokságnak is, 1989-ben és 2004-ben.

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának hírlevele szerint a viadal központi helyszíne a jelenleg tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz, melynek ideiglenes lelátói a vb után eltűnnek. A visszabontott, 15 ezres hiánypótló létesítmény nagy lökést ad majd nemcsak a versenysportnak, hanem a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. A budapesti lakosokat, diákokat edzőpályák, futókör, street workout és számos egyéb lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra.

"Pozitív visszajelzés és komoly elismerés, hogy öt év múlva világbajnokságot rendezhetünk. Hisszük, hogy a sikeres pályázat nemcsak az elmúlt hónapok munkájának, hanem a magyar atlétika elmúlt évtizedeinek is az elismerése"

- fogalmazott az M1-en Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője. Hozzátette: az utóbbi években Magyarország jó házigazdája volt a világversenyeknek, ez is segíthette a sikeres kandidálást.

"A világbajnokság a 2012-ben megkezdett szakmai stratégiai programoknak újabb lendületet adhat, aminek eredményeképpen még több fiatal ismerkedhet meg a sportok királynőjével"

- jelentette ki Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki szerint az 1960-as és az 1980-as évek sikerei után "az atlétika reneszánsza következhet".

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára azt mondta, az a céljuk, hogy Budapest minden idők legsikeresebb atlétikai világbajnokságának adjon otthont.

"Az esemény haszna évekig, évtizedekig megmutatkozik majd, a sporton túlmutatóan is"

- utalt arra, hogy a világbajnokság munkahelyeket teremt, több tízmilliárd forintnyi közvetlen és közvetett bevételt jelent a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek, és lendületet ad Dél-Pest és Észak-Csepel városfejlesztéseinek.

Arról már korábban döntés született, hogy 2019-ben a katari Doha, 2021-ben pedig az egyesült államokbeli Eugene lesz a szabadtéri világbajnokság helyszíne.

A 2023-as budapesti rendezés hírét Orbán Viktor miniszterelnök is köszöntötte Facebook-oldalán, a kormányfő szerint a magyar főváros máris győztes!

1
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/65220/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,Budapest,világbajnokság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-12-05 19:09:02
Na, pupák ellenzéki, örök elégedetlenek, bértollnokok !!!
Azért kell időben elkezdeni stadionokat építeni, mert a pályázat kiírásának időpontjában elkezdett építésnek már semmi értelme nincs. A már meglévő stadionokkal, mellérendelt infrastruktúrával lehet pályázni és nyerni.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?