A Nagyváradi AC volt az első vidéki magyar bajnok!

Kecskés István

A magyaroknak köszönhető, hogy Romániában egyáltalán létezik futball. A Nagyváradi AC a két világháború közötti labdarúgás meghatározó csapata volt, aztán 1944-ben magyar bajnoki címet is szerzett.

Évtizedeken keresztül szó sem lehetett arról, hogy vidéki futball-csapat bajnoki címet nyerjen a hazai élvonalban. A BTC, az FTC, az MTK és az Újpest mellett esélye sem volt senkinek az aranyra. Ennek egyik oka a trianoni békediktátum, amely 1920-ban több olyan várost is elvett Magyarországtól, amely egyre jobb csapattal rendelkezett. 

Aztán 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés értelmében Magyarország 43.492 négyzetkilométernyi területet visszakapott Romániától, így jöhettek az erdélyi csapatok az NB I-be. Persze nem egyből, csak a következő bajnokságtól: 1941 őszén többek között a Kolozsvári AC éa a Nagyváradi AC is bekerült a 16 csapatos élvonalba. 

A NAC 1942-ben ötödik, egy évvel később második, 1944-ben pedig első vidéki csapatként bajnok volt a legjobbak között – a Kolozsvár harmadik lett. Tegyük hozzá, akkor igencsak erős volt a mezőny, hiszen 1938-ban világbajnoki második volt a magyar válogatott. 

Az 1943-1944-es bajnokság végeredménye:

1. Nagyváradi AC 30 24 1 5 78-36 49
2. Ferencváros 30 16 4 10 71-46 36
3. Kolozsvár AC 30 15 6 9 54-45 36
4. Gamma FC 30 14 7 9 53-40 35
5. Újpest 30 13 7 10 92-59 33
6. Újvidéki AC 30 12 7 11 68-58 31
7. Salgótarjáni BTC 30 13 4 13 71-60 30
8. Szolnok 30 13 4 13 59-58 30
9. Csepeli Weisz Manfréd FC 30 12 5 13 63-66 29
10. Kispest 30 11 6 13 66-64 28
11. Diósgyőri MÁVAG 30 11 6 13 49-59 28
12. Debreceni VSC 30 10 8 12 48-70 28
13. Kinizsi Vasas 30 8 11 11 54-61 27
14. Tisza Szegedi VSE 30 9 6 15 53-68 24
15. Elektromos FC 30 9 2 19 60-97 20
16. BSZKRT SE 30 4 8 18 50-102 16

A NAC nemcsak a magyar, hanem a román labdarúgásra is nagy hatással volt. Az 1902-ben alapított együttes egykori csatársora, vagyis a Glanzmann Ede, Kovács I Miklós, Rónai, Bodola Gyula, Kocsis Elemér ötös alkotta több esetben a román válogatott támadósorát is. 

A csapat leghíresebb játékosa Bodola Gyula volt, aki a korabeli megemlékezések alapján megelőzte a korát. A balösszekötő egy rövid bukaresti kitérőtől eltekintve folyamatosan magyar csapatokban szerepelt, tagja volt a bajnokcsapatnak is. Két világbajnokságon szerepelt a román válogatott támadójaként, a háború után a Vasas, a Kolozsvár és az MTK színeiben is futballozott. 

A NAC az egyetlen klub, amelyik román és magyar bajnokságot is nyert (mindkettőt egyszer), de 1963-ban megszűntették, majd 2017-ben indult újra a futball Nagyváradon, a román bajnokság ötödik vonalában. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/64963/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?