hirdetés

Szalai Dzsínót gyászolja Szeged

Vasárnap, 73 éves korában elhunyt Szalai István, a szegediek szeretett Dzsínója, aki egész sportolói, edzői pályafutását a Tisza-parti nagyváros labdarúgásának szentelte.

 „Hihetetlen, borzasztó, Mester. Ekkora energiával Te meg tudsz halni? Mondja valaki, hogy ez csak vicc. Nyugodj Békében! / Öreg! Legenda maradsz, mert nem felejtünk! / Nagyon sajnálom. Első gyerekem első edzője volt. Imádták a gyerekek. Hiányozni fog mindenkinek.”

Ez a három, világhálós komment is pontosan mutatja: megdöbbenés, hitetlenkedés, szomorúság és mély gyász az, amivel fogadták Szeged sportszerető polgárai Szalai István halálhírét. A Tisza-part városban Dzsínóként emlegetett sportembert olyan szeretet vette körül, amilyenre kevés példa akad a magyar labdarúgásban.

És Dzsínó megérdemelten kapott ilyen kitüntető figyelmet, amikor az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatósága a Szegedi Labdarúgás Életműdíját adományozta Szeged leghűségesebb edzőjének, aki ezt a kitüntetést a SZVSE-FTC Magyar Kupa-mérkőzés előtt vehette át idén szeptemberben.

Mert igaz ugyan, hogy Dzsínó Bácsbokodon született 1945-ben, de egész labdarúgó- és edzői pályafutása Szegedhez kötötte. Mintegy 500 mérkőzést játszott az Újszegedi TC, a Szegedi VSE, a Szegedi Dózsa és a SZEOL színeiben, 62 alkalommal NB I-es meccsen futott ki a zöld gyepre. Később sok éven át dolgozott pályaedzőként Szeged első számú csapatánál, majd az 1990/91-es szezonban ő irányította a Szeged SC csapatát az NB I-ben. Egyébként ez volt az utolsó év, amikor szegedi csapat egy teljes idényt végig tudott játszani a legjobbak között.

Ezt fájlalta Dzsínó a legjobban az elmúlt több mint két évtizedben. Csakhogy Szalai István igazi sportemberként nem merült alá a szomorkodásban. Focisulit alapított, ami mára SZEOL SC-vé nőtte ki magát, járta a lerongyolódott szegedi pályákat, hogy újabb és újabb tehetségeket fedezzen fel, gyerekek százaival szerettette meg a labdarúgást.

És két meccs vagy edzés között kerékpárra pattant (csak sportosan, semmi autó! – mondogatta…), járta a várost, mosolygós megértéssel fogadta az őt megállítók panaszait. Mert bizony rengetegen megállították, faggatták, veregették vállon, hogy mondja(d) már, drága Dzsínókám, mikor lesz Szegeden újra NB I-es foci? Lesz, azért dolgozunk – válaszolta ilyenkor. Majd miután kellő alapossággal megvitatták a szegedi, a magyar labdarúgás minden ügyes-bajos dolgát, Dzsínó újra drótszamárra pattant, és mosolyogva intett viszlátot.

Mint ahogy most is mosolyogva tolja be a bicajt a Mennyországi FC pályájára, ahol a kis pufók angyalkák már felsorakoztak az edzéshez. Dzsínó meg összevonja szemöldökét, aztán nem lazsálni, mert a jó foci alapja a kemény edzés – indítja el a bemelegítő futást.

És szája szegletében ott bujkál a mosoly, az a dzsínós mosoly, amit a szegediek nem felejtenek el soha.

Bátyi Zoltán

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/63844/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Labdarúgás,Szalai István,Szeged
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?