Blogolj!

Bolt nem elég jó futballista az ausztrál tökutolsónak

Dorogi László

A sprinterkirály nem kapott szerződést a Central Coast Marinerstől, jelenlegi formája miatt ugyanis nem tudnak helyet biztosítani neki a csapatban.

Fotó: sportsnet.ca

Az idei nyár egyik legnagyobb szenzációjának számított Usain Bolt, nyolcszoros olimpiai bajnok sprinter futballkarrierjének elindítása. Az atletizálástól visszavonult jamaikai sportoló több helyen is megfordult próbajátékon - többek között a Bundesligát jelenleg vezető Borussia Dortmundnál is - majd úgy tűnt, az ausztrál élvonalban tavaly sereghajtóként záró Central Coast Mariners szerződést is kínálhat neki. Nem így lett.

A klub tulajdonosa, Mike Charlesworth úgy fogalmazott, nagyon izgalmas nyolc hetet töltöttek el Bolttal együtt, de nem sikerült megállapodniuk a szerződtetéséről - ennek többek között a pénzhiány az oka, ugyanis a 32 éves, két lábon járó marketinggépezet leigazolásához támogatóra lett volna szüksége a Marinersnek.

Bár Bolt több felkészülési mérkőzésen pályára lépett, sőt gólt is szerzett, a futballszakma szakírói kritizálták teljesítményét és hasonló véleményt tükröz Mike Mulvey vezetőedző nyilatkozata is, aki úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani Boltnak a csapatban. A klubnál azonban hozzátették, az egykori sprinter komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben és továbbra is nyitva hagyják annak lehetőségét, hogy velük tréningezzen, de bajnoki mérkőzésen nem számítanak rá.

A hírek szerint ezzel még koránt sem ért véget Bolt futballista karrierje, mert bár korábban visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/63385/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,Labdarúgás,Usain Bolt
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?