Felesleges dumálni az összefogásról – Doll a Malmö edzőjének segített

Hányszor hallottuk, hogy a magyar labdarúgásban össze kell fognia mindenkinek, hogy sikeresebbek legyenek a csapatok. Ehhez képest a Ferencváros vezetőedzője, a Vidi ellenfelét készítette fel… 

Harmadik Bajnokok Ligája selejtezőjét játsza ma a Vidi, amelynek nehéz dolga lesz, hiszen a svéd Malmö lesz az ellenfele. Az északi gárdának Uwe Rösler személyében német edzője van, aki a hétfői sajtótájékoztatóját azzal kezdte, hogy a Ferencváros szakvezetője, Thomas Doll igyekezett mindenre kiterjedően felkészíteni őt a fehérvári csapat ellen. 

Eddig úgy tudtuk, hogy a „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, amolyan magyaros dolog, de úgy tűnik, hogy a német szakember magáévá tette ezt az elvet. A Ferencváros úgy esett ki az Európa-liga selejtezőből, mintha ott sem lett volna, hiszen a Makkabi Tel-Aviv elleni két meccsen egy döntetlen és egy vereség jött össze, ami ugye a kiesést jelentette. 

Hányszor, de hányszor hallottuk olvastuk, hogy össze kell fogni, egymást kell segíteni, meg a magyar labdarúgás érdeke, meg hogy a nemzetközi kupában egy ország labdarúgását képviselik, meg a sportág érdeke a csapatok jó európai szereplése… Erre most jön Doll és alaposan felkészíti a Vidi svéd ellenfelének német edzőjét. Amellett, hogy – a sportág érdekeit nézve – nem korrekt még magával is kitolt, hiszen a Ferencvárosnak elemi érdeke lenne a fehérváriak hosszú európai szereplése, mert így az Európától dicstelenül és gyorsan elköszönő zöld-fehérek legnagyobb hazai riválisa kettős terhelést kapna, ami nyilván nem jönne rosszul az Üllői útiaknak a bajnoki versengésben. 

De nem. Doll „igyekezett minden ismeretét megosztani a Vidivel kapcsolatban”. Nyilván a jelenlegi technikai viszonyok között nem túl bonyolult felkészülni egy csapat játékából, de a szakértők azt mondják, hogy aki videóról tud elemezni egy ellenfelet az hazudik. Doll rengeteg alkalommal látta a Vidit, mindent tud róla. És neki köszönhetően már a Malmö vezetőedzője is. 

Újabb bizonyíték ez arra, hogy a magyar futball szereplői leginkább a levegőbe beszélnek, amikor az összefogásról szólnak. Legalábbis Thomas Doll ezt bizonyította. 

5
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/56638/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 5 db hozzászólás érkezett!
Zsolt válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2018-08-22 13:21:08
Mezei és Mészöly óta tudjuk, hogy a magyar edzők labdarúgásban, csak a nihilt, a hozzá nem értést, a bujtatott korrupciót valósították meg (Tisztelet a kivételnek). De olyan valakivel, aki nem hallott a visszaosztott szerződéskötési pénzekről, Mészöly Kálmán és Mezei György bundaügyeiről, az egész magyar labdarúgást átszövő tippmix csalásokról, az csak sületlenségeket mantráz! 1986 óta, pedig nem kevés pénzt öntöttek be ebbe a magyar fociba nem történt semmi érdemleges. Persze baszd ki az összes külföldi edzőt és ültess helyükre alkoholista Urbánflórikat, Ebedlizolikat és még folytathatnám az "előremutató irány elveket"!
Válaszolok
Hát, így van ez válasza: Zsolt bejegyzésére 2018-08-08 14:54:57
Ez nagyon gyér szép öcsém !
Érdemi hozzászólás, ötlet, tanács, előremutató irányelv ?!
Ja, hogy az aztán végképp nincs, mi ?!
Válaszolok
Papinianus 2018-08-07 17:00:39
Ebben nincs semmi különös, a magyar edzők - magyar csapatok edzői - is pont ezt teszik, hogy ha pl. román ellenfél van akkor felhívják Miriutát vagy valakit, aki ismeri a terepet. Nyilván a vidi is ezt tette, ha talált svéd kontaktot, csak azt nem írta meg a Nemzeti Sport.
Válaszolok
Zsolt válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2018-08-07 13:35:17
Ülj le fiam egyes!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-08-07 12:19:59
ÉDES ISTENEM !
Hányszor, de hányszor leírtam már - ezen az internetes oldalon is -, hogy ki kéne már ebrudalni ebből az országból ezt a szélhámos, semmirekellő, agyonfizetett külföldi edzőgárdát, valamint a falábú, idegen országbeli játékosokat, és helyettük fiatal, tehetséges, ambiciózus magyar trénereket, és hazai játékosokat kéni alkalmazni, még olyan áron is, hogy esetleg az eredmények csak jóval később fognak jönni.
A véleményem továbbra is fenntartom azzal, hogy ez az összes csapatsportágra (Kézilabda, kosárlabda, jégkorong, röplabda stb.) is vonatkozik.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?