Másfél fecske nem csinál nyarat

Dorogi László

A magyar férfi vízilabda-válogatottnak pénteken 1989 után majdnem sikerült ismét kikapnia Németországtól. A magyar póló láthatóan szenved, a magyarázat pedig egyszerre szomorú és egyszerű.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem vagyok róla száz százalékig meggyőződve, hogy a magyar vízilabda kríziséről kell beszélgetnünk ebben a posztban, abban viszont igen, hogy a jelenlegi magyar vízilabda-válogatottat és Märcz Tamás szövetségi kapitányt is jó néhány problémával szembesítették a barcelonai Európa-bajnokság eddigi történései. Az olaszoktól elszenvedett, demoralizáló, csúfos 12-5-ös zakó olyannyira megfogta a csapatot, hogy a németek ellen is csak sírt a labda a magyar kezeken, de sajnos nem abból az indíttatásból, mint tette azt egy-két évtizede Kásás Tamás, Kiss Gergely vagy Benedek Tibor kezében.

Valljuk meg, gyötrelmes egy meccs volt ez a pénteki, pedig hát jó ebédhez szólhatott volna egy kis remekbe szabott vízilabda. A magyar válogatott ellenben görcsösen, pontatlanul, pocsék helyzetkihasználással játszva végül annak is örülhetett, hogy 1989 után nem kapott ki ismét a németektől, akik finoman fogalmazva sem tartoznak a világelithez. Az iksszel megvan a csoport második helyén való továbbjutás, jöhetnek a hollandok, majd aztán a szerbek, de félő, ebben a kontinenstornában nekünk nincs több.

A magyar férfi vízilabdában nagyon komoly generációváltás zajlik évek óta és mára eljutottunk arra a pontra, hogy ki kell jelentenünk: sajnos nem mi vagyunk a sportág császárai. Reálisan szemlélve a dolgokat, mind az olaszok, mind a szerbek, mind a horvátok és még a montenegróiak is lépésekkel előttünk járnak és ezt még csak nem is a köznép által rossznak kikiáltott szakmai munka rovására kell felvésnünk. A helyzet egyszerre szomorú és végtelenül egyszerű: a magyar vízilabdából kikoptak az igazi klasszisok. Félreértés ne essék, ezek a srácok, akik most a magyar nemzeti lobogóval ellátott úszósapkában küzdenek - mert egyelőre küzdésen kívül mást nem nagyon láttunk tőlük - nem rossz pólósok, sőt bátran nevezhetjük őket jónak is. De nem világklasszisok, amelyből például a szerbeknek, vagy a minket bucira verő olaszoknak is akad néhány a szatyorban.

A mai magyar válogatottból Nagy Viktoron és Vámos Mártonon kívül nem találunk világklasszis kvalitásokkal rendelkező vízilabdázót, most még ráadásul Marcinak is pocsékul megy a játék. És ebben a pokolian kiélezett mezőnyben másfél fecske nem csak hogy nyarat nem csinál, de még tavaszt sem. Mindemellett rögzítsük a tényeket, a németek ellen pazarul védő Vogel Soma, Angyal Dániel, Jansik Dávid, Kovács Gergő és Pohl Zoltán első felnőtt világversenyén vesz részt, miközben olyan vezéregyéniségektől kellett elbúcsúznia a csapatnak az elmúlt években, mint Kis Gábor, Szívós Márton, Varga Dániel, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, vagy Varga Dénes.

És akkor még ezt a névsort is nehéz - meg felesleges - összehasonlítani a Benedek, Biros, Fodor, Gergely, Kásás, Kiss, Madaras, Molnár, Steinmetz-testvérek, Szécsi, Varga, Vári alkotta, 2004-ben veretlenül olimpiai bajnoki címet nyerő Dream Teammel. Innen visszatekintve irigyelheti igazán Benedek Tibor és főleg Märcz Tamás Kemény Dénest: ilyen minőségi alapanyagból jó ideig nem fog senki a magyar vízilabdában főzni. Ehhez tartsuk magunkat, amikor szarral dobáljuk az Eb-n szenvedő csapatot.

Címkék: vízilabda
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/55923/pics/lead_800x600.jpg
vízilabda
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?