Blogolj!

Öltek már meg hibázó kolumbiai focistát

Dorogi László

Ha kedves az életetek, haza se gyertek - ilyen és ehhez hasonló fenyegető üzenetek árasztották el Mateus Uribe és Carlos Bacca közösségi oldalait, miután a két kolumbiai labdarúgó egyaránt elrontotta tizenegyesét az oroszországi világbajnokságon az Anglia ellen vívott nyolcaddöntő tizenegyespárbajában.

Fotó: Getty Images

A feszült, egyébként nem éppen látványos találkozón Yerri Mina a rendes játékidő hosszabbításában még megmentette Kolumbia fenekét az azonnali kieséstől, sőt a kétszer tizenöt perces ráadásban lett volna lehetősége a dél-amerikaiaknak megszerezni a győztes találatot, ám végül Anglia történelmi tettet végrehajtva, története során először vb-tizenegyespárbajt nyerve, felültette Kolumbiát a repülőgépre.

Éppen kedden - a találkozó napján - volt a huszonnegyedik évfordulója annak, hogy az akkor 27 éves Andres Escobart, az egykori kolumbiai válogatott labdarúgót egy fanatikus agyonlőtte, miután az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságról hazatért a kieső kolumbiai válogatott. Escobar "bűne" annyi volt csupán, hogy öngólt vétett a házigazda elleni csoportmérkőzésen, amivel a dél-amerikai csapat nem jutott tovább csoportjából.

Fotó: The Bogota Post

Szóval a fenyegetéseket egyáltalán nem szabad félvállról venni és nem is teszik ezt a kolumbiai hatóségok: a Japán elleni mérkőzésen a harmadik percben piros lapot kapó Carlos Sanchez is megkapta a magáét, ebben az ügyben már rendőrségi vizsgálat is zajlik. Ezzel együtt Bacca és Uribe is rettegésben élhet a következő időszakban, különösen az ilyen hangnemű üzenetek után.

"Dögölj meg Carlos Bacca, te anyaszomorító. Senki sem szeret téged, te okádék. Soha többé ne merj visszatérni ebbe az országba."

Ugye milyen aranyos? Van egy ilyen is:

"Köszönöm az összes kolumbiai játékosnak a világbajnoki produkcióját, kivéve három anyaszomorítónak, akik haszontalanok voltak. Dögölj meg Carlos Bacca, sose gyere haza."

Egy HumorFPCosky nevű felhasználó a következőket pötyögte Twitteren:

"Utállak Carlos Bacca, utálok benned mindent, utálom, hogy különbözöl tőlünk, utálom az állatokéhoz hasonló neved, és utálom a picsádat bámulni a meccseken. Rosszabb vagy mint egy rákos daganat, mert a rákkal legalább el tudsz menni az orvoshoz."

Uribéről sem feledkeztek meg a kedves kokainszívók:

"Ez volt Mateus Uribe utolsó mérkőzése, ez az ember már halott."

Valami nagyon nincsen rendben a kolumbiai fejekben, még ha érthetően feszültek is a kieséstől. Mina egyenlítésénél minden bizonnyal elhitték, hogy innen nem mehet más a legjobb nyolc közé, csak Kolumbia, aztán szépen pofára estek. Az erőszak viszont nem megoldás semmire és soha nem is volt az. Nyissátok ki a porostasakot és nyugodjatok le a picsába.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/55181/pics/lead_800x600.jpg
Labdarúgás,labdarúgó-vb,világbajnokság
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?