Mi lesz Pintér Attilával? Egyáltalán mi történt vele?

Kecskés István

Ki az az edző, aki nem akar a Puskás Akadémia kispadján ülni? Jó, Urbán Flórián most nem számít, bár vélhetően ő sem mondana nemet a felcsúti kispadra, csak a szája jár. Pintér Attila meg önként, illetve közös megegyezéssel lépett le. Érthetetlen?

Fotó: MTI

Az… 

De mondjuk Pintér Attilát nehéz kibogozni néha. Egyfelöl ugye az ember hajlamos róla azt gondolni, hogy egyszerű, mint egy fakarika. Ahogy viselkedik a pálya mellett, ahogy beszól, ahogy bekiabál, ahogy olykor nyilatkozik. Aztán meg sírva tud nyilatkozni a bajnoki cím után, megköszönve az édesanyjának a sikert és megemlékezve a korábban elhunyt édesapjáról. 

Nem tudom, sosem láttam, de állítólag Pintér Attila tud keresztet is vetni és a "Mi atyánk" mellett még más imákat is ismer. Hogy ez magánügy? Az… De ez is a jellemrajz része lehet. 

Egy biztos: Pintér Attilának csavaros az észjárása és nem hagyta csak úgy ott a Puskás Akadémiát. 

Ugyanakkor a helyzet rém egyszerűnek tűnik. Nézzük csak az NB I-es csapatokat és a kispadokat. Videoton, Újpest, Debrecen, Honvéd, Paks, Haladás, Mezőkövesd, Kisvárda, MTK – kizárt a váltás. (Az mondjuk külön vicces lenne, ha az Újpest tulajdonosa a tavalyi címer mizéria után most Pintér kinevezésével sokkolná a nagyérdeműt, de ez talán még neki is meredek lenne.) 

Maradt két csapat: a Diósgyőr és a Ferencváros. 

Miskolc? Határeset. Pintér népszerűsége nem terjed ki a borsodi megyeszékhelyre. És akkor még finom voltam. Ellenben – sértődés ne essék – Fernando azért nem tűnik igazán jó megoldásnak. Az egy edzőnél nagyon kevés, ha szeretik a szurkolók. 

Vagyis akkor Ferencváros? Nem nagyon marad más – leszámítva mondjuk az NB II-t, de azt azért Pintér Attila már kinőtte –, csak a korábbi klub. Mondjuk ott jelenleg Thomas Doll a vezetőedző. A német egymást követően két bajnokságban maradt le az aranyról, sőt idén kupát se nyert. Kevés. Közben folyamatosan arról hallani, hogy német klubok ostromolják. Ráadásul már nem is olyan népszerű az Üllői út környékén. Pintér Attilát meg egyszer megfúrták a játékosok a zöld-fehéreknél, igaz az akkori labdarúgók már nincsenek a kerületben sem. 

Aztán persze lehet, hogy ez az egész csak egy összeesküvés elmélet. Mert tényleg az áll a háttérben, hogy Bernd Storck-ot akarja a Felcsút (ágyúval verébre…) és simán elküldték a kupadöntőt és hatodik helyet elérő szakembert. Benne van. Meg az is, hogy a Ferencváros tényleg lecsap a szabad prédára. 

Szóval Pintér Attilát nehéz kibogozni. Egy biztos: szeretni nem kell, de a válogatotton kívül eddig sehol nem bukott meg, szóval valamelyest ért a szakmához. Ráadásul a nyakláncán az FTC címer a medál. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/53645/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?