Miért viselnek megkülönböztető trikót a kerékpárversenyek éllovasai?

Dorogi László

Közel száz éve tekernek a nagy kerékpáros körversenyek éllovasai megkülönböztető dresszben, azt azonban kevesen tudják, miért van ez így. Most leleplezzük a titkot!

Fotó: Bringasport/Vanik Zoltán

A patinás kerékpárversenyek, mint a Tour de France, a Giro d`Italia, vagy a Vuelta Espana rendszeres követőinek aligha meglepő, hogy mindig van egy kerékpáros a mezőnyben, aki kirí a mezőnyből különleges, színes trikójával. Ezt a megkülönböztető jelzést rendszerint az a versenyző kapja meg, aki összetettben a legjobb idővel rendelkezik, így ennek viselése természetesen minden kerékpáros álma, ám a dicsőség, hogy a sportág egyik legbecsesebb mezében versenyezzen, csak kevés versenyzőnek adatik meg.

Nem meglepő módon, a megkülönböztető trikó viselésének hagyománya a kerékpáros körversenyek bölcsőjéből, Franciaországból ered. Az első Tour de France során még karpereccel jelölték az összetettben élen álló versenyzőt, ám 1919-ben szponzori nyomásra a L`Auto magazin színeit idézve vezették be a sárga trikót. Bár korábban is tettek hasonlóra kísérletet, ám akadt olyan versenyző - a belga Philippe Thys - aki egyszerűen nem volt hajlandó felvenni a szerinte ocsmány trikót. Hivatalosan tehát először 1919-ben Eugene Christophe ölthette magára a sárga szerelést a Tour de France első etapját követően.

A már említett szponzori nyomás - értsd, reklámfelület - mellett más funkciója is akadt a rikító dressznek, hiszen így szerették volna megkülönböztetni és mindig jól láthatóvá tenni a versenyben vezető kerékpárost a szurkolók és a média számára. A már említett 1919-es francia körversenyen viszont mindössze tizenegyen álltak rajthoz, ezért Christophe-nak egyáltalán nem tetszett, hogy így mindenki nyomon tudja követni pozícióját, s ha ez nem lett volna elég, a versenytársak a kanári gúnynevet is ráaggatták a trikó színe miatt. A francia kerékpáros nem is tudta elviselni a lelki terhet és végül csak a harmadik helyen érkezett meg a párizsi célba.

Az évek múlásával mégis egyre nagyobb presztízzsel bírt a sárga trikó birtoklása, ezért egyre nagyobb kiváltságnak számított, ha valakinek sikerült megszereznie. A példa ragadóssá vált a nagy európai versenyek körében, ahol más-más színekkel kezdték el megjelölni a versenyek aktuális éllovasát: a Giro d`Italián a mai napig rózsaszín, a Vueltán pedig piros mezben feszít az összetett verseny legjobbja, de akadnak olyan versenyek, ahol különféle színű és mintájú mezekkel jutalmazzák a szakaszok első helyezettjeit.

Nem lesz ez másképpen a 93. Tour de Hongrie-n sem, ahol az összetett egyéni versenyben élen álló kerékpáros kapja majd meg a sárga mezt, míg a gyorsasági pontverseny vezetője zöld, a hegyi pontverseny éllovasa piros, míg az összetett versenyben legjobban álló magyar kerékpáros a fehér trikót öltheti majd magára.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/53003/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tour de Hongrie
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?