Platiniék elcsalták a 98-as vb-sorsolást

Ragnar Volarus

Michel Platini. A pályán zseni volt, azon kívül már nem annyira szimpatikus. A franciákat sokan nem kedvelik Európában, az egykori Aranylabdás most tett róla, hogy még többen megutálják őket.

Fotó: AP

Merthogy a korábbi UEFA-elnök egy francia tévében szerepelve ismerte el, hogy manipulálták az 1998-es franciaországi világbajnokság sorsolását. A vb-t megelőzően Brazília az első, Franciaország a második volt a világranglistán, így a két csapat fináléja számított volna álomdöntőnek. Platini mostani kijelentése alapján tehát szándékosan „tették” a házigazdákat a C csoportba, a brazilokat pedig az A-ba, hogy így az egyenes kieséses szakaszra külön ágra kerültek, és csak a döntőben jöhetett össze a Franciaország-Brazília mérkőzés. Mint tudjuk sikerült, a döntőben 3-0-ra verték a hazaiak a brazilokat Zinedine Zidane duplájával és Emmanuel Petit találatával. Az év végén Zidane megkapta első Aranylabdáját, a tornának köszönhetően pedig Platini sportpolitikai karrierje is megindult felfelé, egészen az UEFA elnöki posztjáig, amit 2007-ben nyert el.

„Amikor összehoztuk a sorsolást, egy kicsit trükköztünk, hogy ha mi is és a brazilok is első helyen végzünk a csoportban, akkor csak a döntőben találkozhassunk. Nem azért untuk magunkat halálra a vb szervezésével töltött hat éven át, hogy aztán ne trükközzünk kicsit”

– mondta Platini a Bleu Sport adásában. Azt sajnos nem nem részletezte, hogy a szervezők hogyan oldották meg a csalást, hogy a két válogatott a pont megfelelő csoportba kerüljön. Ami még dühítőbb, hogy az interjút készítő tévés úgy pökhendi franciásan, igazán viccesnek, és nagyon okosnak találta ezt a húzást. 

Mondjuk Platini, aki akkor társelnök volt a vb-t szervező bizottságban, most könnyen jópofizik. Éppen három éve pihen távol a labdarúgástól, de ez úgy tűnik az agyára ment. Ugyanis 2015-ben tiltotta el a korrupciós botrány után a futballügyektől a FIFA etikai bizottsága. A büntetés eredetileg nyolc évre szólt, ám ezt később hat, majd négy évre csökkentették. A tiltás után Platininek az UEFA-elnöki posztjáról is le kellett mondania. Viszont ha van bőr a képén – és a mostani kijelentés alapján van, méghozzá elég vastag -, akkor mondjuk jövőre visszatérhet a futballéletbe, hiszen lejár az eltiltása. Nem kéne Michel. Nagyon nem kéne.

Szívem szerint ezt a gall kakast most kiherélném. De az se rossz, ha összedobunk neki egy Brazíliába szóló repülőjegyre. Ott most biztos egekben van a népszerűsége. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/52776/pics/lead_800x600.jpg
Labdarúgás,labdarúgó-vb,Michel Platini
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?