Női kézilabda BL: DRÁMAI CSATÁBAN NYERT A GYŐR!

Kecskés István

Kiss Éva a hosszabbítás utolsó pillanatában elképesztő védést mutatott be! Neki is köszönhetően 27–26-ra nyert a Győr a Vardar elleni BL-döntőben!

Hatodik alkalommal találkozott a nemzetközi kupaporondon a Győri ETO és a Vardar Szkopje, a múlt pedig nem sok jót sejtetett a macedónok számára: eddig egyszer tudták legyőzni a győrieket, egy döntetlen mellett háromszor örülhettünk magyar sikernek ebben a párharcban.

A két gárda máig emlékezetes finálét vívott tavaly, amelyet a rendes játékidő 26-26-os döntetlenje után 31-30-ra a Győr nyert meg, így a Vardar nem titkolt szándéka az lehetett a mrékőzés előtt, hogy bosszút álljon és megfossza címétől az ETO-t. Amióta bevezették a Final Four intézményét a női kézilabda BL-ben, még senkinek nem sikerült a címvédés.

A Budapest Sportarénában ezúttal is pokoli hangulat fogadta a csapatokat, szinte felrobbant a csarnok, főleg amikor a győri lányok futottak a parkettre, ez az emelkedett hangulat pedig elsősorban a kapusokat fogta meg a mérkőzés első néhány percében, mert sem Kari Aalvik Grimsbö, sem a következő szezon már győri színekben kezdő Amandine Leynaud nem találta a ritmust, ugyanakkor mindkét gárda kőkemény védekezést mutatott be, így nem láthatott gólfesztivált a közönség.

A találkozó első fordulópontjára jó negyed órát kellett várni, ekkor kért először időt a Vardar Szkopje mestere, Irina Dibirova, és egy 4-0-s futással meg is fordította a mérkőzést a macedón gárda. Ebben persze elévülhetetlen érdemeket szerzett a francia válogatott klasszisa, Amandine Leynaud, aki a kezdeti bizonytalankodás után nagyon belelendült és szinte teljesen megbabonázta a győri lányokat.

Ez olyannyira megfogta Ambros Martín csapatát, hogy egy bő tíz perces periódusban gólt sem sikerült szerezniük, a jeget végül Bódi Bernadett törte meg, a szünetre pedig 9-9-es döntetlennel vonulhattak a felek.

A fordulás után is jobbára a Vardar akarata érvényesült, továbbra is a fizikális kézilabda dominált, ám a játékrész derekáig csak futott az eredmény után az ETO, amikor a születésnapos Görbicz Anita találatával 14-13-nál ismét magához ragadta a vezetést. Innentől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor 18-18-as állásnál úgy tűnt, Anja Althaus végzetes hibát követett el, a játékvezetők két percre kiállították a visszavonuló német klasszist, Barbara Lazovics góljával pedig megszerezte a vezetést a szkopjei gárda.

Huszonegy másodperccel a rendes játékidő vége előtt Andrea Lekics győztesnek tűnő találatot helyezett el a második játékrészre visszaeső Grimsbö hálójába, de akik látták már a győri csapatot BL-döntőben kézilabdázni, azok tudhatták, ez még itt közel sem a történet vége. Nem is volt, mert a mérkőzés végére magára találó és megtáltosodó Eudarda Amorim 11 másodperccel a vége előtt újfent kiegyenlített, jöhetett a kétszer öt perc hosszabbítás.

A győriek brazil klasszisa folytatta elképesztő szériáját, négy góllal terhelte meg a szkopjei kaput a ráadásban, ám hiába vezetett már három góllal is az ETO, a véghajrára egyre olvadt az előny. Ambros Martín az utolsó öt percnek már Kiss Évával a kapuban vágott neki és végül ez bizonyult a győztes húzásnak. Öt másodperccel a mérkőzés vége előtt Andrea Canadija léphetett ki ziccerben, ám a magyar válogatott kapus pokolian nagy bravúrt bemutatva hárított, a Győri Audi ETO KC pedig megvédte BL-címét!

Női kézilabda Bajnokok Ligája, döntő

Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 27-26 (9-9, 20-20, 24-23) - hosszabbítás után
Gólszerzők: Groot 8, Amorim 6, Bódi 4, Görbicz, Hansen 3-3, Oftedal 2, Broch 1, illetve Lekic 6, Radicevic 4, Lazovic, Penezic, Lacrabere 3-3, Kuznyecova, Canadija, Risztovszka 2-2, Cvijic 1

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/52564/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?