Kézilabda Magyar Kupa: tizedszer is Veszprém

Dorogi László

Zsinórban tizedik alkalommal hódította el a Magyar Kupa serleget a Telekom Veszprém, a finálét egy szegedi kettős emberelőny döntötte el, de nem úgy, ahogy azt a kékek szerették volna.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az már aligha okozott meglepetést a magyar kézilabda szerelmeseinek, hogy a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged jutott a Magyar Kupa fináléjába, hiszen zsinórban hetedik alkalommal ütközött meg a kupadöntőben férfi szakág két egyeduralkodója.

Ahogy azt várni lehetett, az első perctől kezdve kőkemény csatát hozott a találkozó, elsősorban a védekezés és a kapusok domináltak, a következő idényt már Szegeden kezdő Mirko Alilovics és Marin Sego is több bravúrt mutatott be.

Juan Carlos Pastor elsősorban a beállós játékra élezte ki csapatát és Bánhidi Bence, valamint Matej Gaber is megoldhatatlan feladatot jelentett a veszprémi védelem számára a találkozó ezen szakaszában, a túloldalon pedig Lékai Máté húzta a bakonyiak szekerét. Az első félidő hajrájába fordulva először alakult ki egy gólnál nagyobb különbség a felek között, a MOL-Pick Szeged már 10-7-re is vezetett, ám erre válaszolni tudott a címvédő, és Kent Robin Tönnesen vezetésével sikerült kiegyenlíteniük.

A feszültséget folyamatosan érezni lehetett a parketten, Bodó Richárd és Tönnesen majdnem hajba is kapott, az első harminc percet viszont előbbi bombagólja zárta le, így a szünetre egy gólos szegedi előnnyel vonulhattak a csapatok.

A második félidő eleje a Veszprém szája íze szerint alakult, gyorsan meg is fordították a találkozót a bakonyiak, amire ezúttal a Szeged tudott válaszolni Juan Carlos Pastor időkérését követően. A sorsdöntő fordulata második játékrész derekán következett be, amikor egygólos veszprémi vezetésnél kettős emberelőnybe került a Pick, ám ekkor Mirko Alilovics előbb Mario Sostarics, majd Thiagus Petrus ziccerét is hatalmas bravúrral hárította.

A kékek ezután teljesen elveszítették a fonalat, a Veszprém viszont a kettős hátrányból is pozitívan tudott kijönni. A szegedieknek ezután szinte már semmi sem sikerült, a Veszprém pedig összességében huszonhetedik kupasikerét könyvelheti el.

MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém 21-23 (11-10)
MOL-PICK Szeged: Sego - Sostarics, Srsen 2, Skube 2, Bánhidi 3, Bodó 4, Källman 2. Csere: Thiagus Petrus 1, Gaber 1, Zsitnyikov 1, Sigurmannsson 4/4, Blazevic, Zubai, Balogh 1. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Telekom Veszprém: Alilovic - Manaszkov 2, Sulic 2, Nagy L. 4, Schuch, Ilics, Marguc 1. Csere: Mikler (kapus), Lékai 6/1, Blagotinsek, Tönnesen 2, Jamali, Nenadics 4, Ugalde, Gajic 2, Terzic.  Vezetőedző: Ljubomir Vranjes.
Kiállítás: 4 perc ill. 16 perc.
Hétméteres: 4/4, ill. 2/1.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/51283/pics/lead_800x600.jpg
kézilabda,MOL-Pick Szeged,Telekom Veszprém
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?