Ragadj kontrollert és e-sportolj

Egy évvel ezelőtt még egyetlen magyar sportklubnak sem volt videojáték-szakosztálya, az pedig, hogy állami támogatás, még a legelvakultabbak szájából sem hangzott el. Több volt ez, mint álom.

Ehhez képest március 23-25. között Budapest lesz a régió e-sportfővárosa. Ekkor rendezik ugyanis a BOK Csarnokban a V4 Future Sports fesztivált.

Persze nem egyik napról a másikra lett sport a videojátékozásból, az igazi áttöréssel egészen 2010-ig kellett várn, amikor a többjátékos online csatatér, vagyis a MOBA-játékok (League of Legends, Dota 2) megjelenésével, az online streaming elterjedésével új sztárok születtek, globális tömegmozgalom lett a versenyszerű videojátékozás.

Az első nagy, itthoni, nemzetközi e-sportrendezvényen, a V4 Future Sports fesztiválon négy játék versenyzői csapnak össze egymással: a FIFA18, a Counter-Strike: Global Offensive (CS:GO), a League of Legends (LoL) és a Clash Royale kapott helyet a kétmilliárd forinttal megtámogatott esemény programjában.

A hazai e-sportközösség nagyjából 200 ezer főből áll, közülük 40-50 ezren e-sportolnak aktívan, 96 százalékban férfiak (és fiúk), 80 százalékban pedig 24 éves kor alattiak. Ők éves szinten 3 milliárd forintot fordítanak videojáték-vásárlásra, további 2 milliárdot költenek játékon belül, de ezekben nincs benne a pc fejlesztése, a folytonos hardvervásárlás.

A külföldi nagymenők már ebből élnek, ettől mi még messze vagyunk, de néhány hazai sportklub már beindította e-sport szakosztályát. Minden bizonnyal a V4 fesztivál bejelentése is komoly lökést adott ahhoz, hogy több magyar sportklub is próbát tegyen az e-sporttal.

Elsőként a DVTK lépett, és már 2017 nyarán beindította elsősorban a sportjátékokban az e-sport képzését egyesületi keretek között. A diósgyőrieket szeptemberben követte az MTK, amely jelenleg – a DVTK-hoz hasonlóan - szintén csak a FIFA Pro Clubs bajnokságban aktív. Ez a két egyesület a 2017-es számítógépes játékfesztiválon, a PlayIT-en már össze is csapott egymással.

Humbák Művek

Humbák Művek, Budapest. 167,921 likes · 14,610 talking about this · 26,825 were here. A Humbák Művek Tibi atya hivatalos kocsmája. Asztalfoglalás: 0630/184 98 65

Novemberben Debrecen következett, ahol a DVSC FIFA-játékosokkal töltötte fel e-sportszakosztályát, de az egyetemi sportklub, a DEAC kilenc játékban (LoL, CS:GO, Hearthstone, Dota2, Overwatch, StarCraft 2, Clash of Clans, FIFA, PUBG) kezdte meg a tréningeket a sportolóknak. A profi mentalitást és hozzáállást jellemzi, hogy mindegyik játék esetében külön szakértővel dolgoznak, aki online képzéseken és videós elemzéseken keresztül is foglalkozik a játékosokkal.

A Honvédnál viszont nem egyszerűen egy szakosztályt hoztak létre, hanem a jövőre gondolva itt is akadémiát alapítottak, méghozzá a Lenovo Legion Honvéd E-sport Akadémiát, ahol a játékosnevelést állítják a középpontba. Ennél a klubnál a kötelező FIFA mellett a LoL és CS:GO szerepel a kínálatban, utóbbi edzéseit a Counter-Strike-körökben legendás Kodiak és az akadémia Cobain néven játszó szakmai igazgatója, Mezei Péter tartja.

Legutóbb pedig, most februárban az Újpesti Torna Egylet is megalakította e-sport szakosztályát, ahol szintén a virtuális labdarúgásra, azaz a FIFA nevű játékra koncentrálnak, de céljuk, hogy a jövőben más játékok is bekapcsolódjanak a szakosztály profiljába.

A FIFA régiós sztárjait tehát mi is megnézhetjük a BOK Csarnokban a március 22-25. között rendezendő V4 Future Sports Fesztiválon.

A belépés a fesztiválra teljesen díjmentes, csak regisztrálni kell a https://v4future-sports.eu/registration oldalon. A V4 Future Sports Festival minden e-sport versenyéről lesz élő közvetítés, így online is lehet majd követni a legjobbak összecsapásait. Minden naprakész infó megtalálható a rendezvény Facebook oldalán (https://www.facebook.com/v4future-sports/).

A rendezvényt csak 14 éven felüliek látogathatják. A 18 éven aluliaknak magukkal kell hozniuk szüleik írásbeli engedélyét, mert ennek hiányában nem látogatható a rendezvény.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/49874/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?