Babos Tímea döntős az Australian Open női párosversenyében

Ragnar Volarus

A magyar-francia kettős összesen hat játékot veszített a legjobb négy között. A két páros négy évvel ezelőtt a legjobb 16 között találkozott Wimbledonban. Akkor még az ázsiai kettős számított esélyesebbnek, friss Roland Garros-bajnokként, címvédőként, világelsőként lépett pályára. De végül a magyar-francia kettős győzött 4:6, 7:6, 6:2-re.

Most Ausztráliában viszont sokkal simábban alakult az elődöntő! Babos Tímea és Kristina Mladenovic szinte végig jobb volt a sokkal rutinosabb ellenfélnél, remekül küzdött és megérdemelten jutott a fináléba a szezon első Grand Slam-versenyén.

A 41 perces első játszma nyitányán az 5. helyen kiemelt magyar-francia duó rögtön 15-re nyerte el ellenfele adogatását, ezzel megadva az alaphangot az elődöntőre. Babosék ezután nagyszerűen adogattak, 3:1 után ismét 15-re brékeltek, majd 0-40-ről hozták a szervagémjüket. (5:1). A következő percek ellenben az ázsiai párosról szóltak. Hszie és Peng sorozatban három gémet nyert, 5:1, majd 5:3 után is hárított egy-egy brék- illetve játszmalabdát. Sőt! A 10. játékban 30-40 is volt az állás, de Babos és Mladenovic végül megfordította a gémet, így lezárta a szettet!

A második felvonás ennél jóval simábban alakult. A magyar-francia kettős 30-ra nyerte el ellenfele adogatását, majd hatalmas csatában, bréklabdáról hozta a sajátját. Innen pedig már nem volt megállás! Babosék 2:0 után fogadóként egy labdamenetet veszítettek, a negyedik gémet pedig 15-40-ről fordították meg.

6:4, 4:0 után Hszie és Peng már csak a csodában reménykedhetett, de mint tudjuk, csodák nincsenek. A magyar-francia kettős az alapvonalról és a hálónál is nagyszerűen játszott, 5:1 után pedig fogadóként három meccslabdához jutott, de ezeket még hárította az ellenfél. Így a végén a magyar játékos adogathatott a döntőért. Babos keze nem remegett meg, magabiztosan szervált, Kristina Mladenovic pedig remekelt a hálónál. A francia játékos megoldásai után 40-15 volt az állás, a győztes pontot pedig Babos Tímea tökéletesen helyezett tenyerese jelentette.

AUSTRALIAN OPEN (55 000 000 AUSZTRÁL DOLLÁR, KEMÉNY PÁLYA), NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 5.)-Hszie Szu-vej, Peng Su-aj (tajvani, kínai) 6:4, 6:2

 

Babos Tímea ezzel történelmet írt, hiszen ő az első magyar teniszező, aki döntőt játszhat a felnőttek között az Australian Openen. A 24 éves játékos 2014-ben Kristina Mladenovic és 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedova oldalán jutott női párosban a fináléba Wimbledonban. Közben 2015-ben Babos és az osztrák Alexander Peya vegyes párosban volt döntős, szintén az angliai Grand Slam-versenyen.

„Elképesztő, hogy újra döntős lehetek egy Grand Slam-versenyen! A mai meccsen rendkívül jól játszottunk, nagyon jól ment a játék. Ennek hihetetlenül örülök! Főleg a keddi negyeddöntő után, hiszen nagyon emocionális, nehéz mérkőzés volt. Nagyon fontos, hogy most így sikerült fordítani a lapot. Magáról a mérkőzésről: az eredmény simának tűnik, de egyáltalán nem volt egyszerű az elődöntő. Az első és a második szettben is vezettünk 5:1-re, ez is mutatja, nagyon jól játszottunk. De mindkét játszmában úgy jutottunk el 5:1-ig, hogy nehéz gémek voltak. Ráadásul az első szettben az ellenfél visszajött 5:4-re és volt labdája az 5:5-höz. Összességében szinte minden játék szorosan alakult. Nagyon jól játszottunk, és ami a legfontosabb: folyamatosan javulunk, meccsről-meccsre. Nevetve mondtuk: az első körös Önmagunkat most 6:1, 6:1-re győznénk le. Kristina sokat javult, ma is nagyon jól játszott! A partnerségünkről pedig annyit: jól érzem Magam a pályán Kristinával, azonosak a céjaink, jól kiegészítjük egymást! Szerintem már korábban is lehetett látni, hogy Kristinával tudok a legjobban játszani és összedolgozni. Boldog vagyok, hogy ez most is így sikerült! A Grand Slam-döntő pedig Grand Slam-döntő! Elég sűrű napjaim vannak, második napja már napi két meccsem van. Az viszont biztos, hogy női párosban pénteken lesz a döntő. De örülni lehet, hogy ennyi meccsem van. Az edzőmmel mondtuk is egymásnak, hogy szinte minden pályán játszhatok. Körbejárom az egész létesítményt, ez jó érzés. Hihetetlenül várom a döntőt! Nagy pillanat lesz, hiszen minden meccsen jól játszottunk és fejlődtünk. Remélem, hogy a finálé is jól sikerül, élvezem majd a játékot és ki tudjuk hozni a maximumot!” – nyilatkozta Timi.

A magyar-francia kettős ellenfele a döntőben a 2. helyen kiemelt Jekatyerina Makarova-Jelena Vesznyina duó lesz.

 Az 1988. június 7.-én született Makarova 3. helyen áll párosban a világranglistán, pályafutása legjobbjaként szintén 3. (először 2015. június 8.) volt. Eddig 12 WTA- és 9 ITF-versenyt nyert. Vesznyina oldalán 2013-ban a Roland Garroson, 2014-ben a US Openen és 2017-ben Wimbledonban maradt veretlen, 2014-ben az Australian Openen, 2015-ben Wimbledonban és 2016-ban a Roland Garroson szintén döntős volt. Az orosz kettős 2016-ban a Riói Olimpiát és a szingapúri WTA Finalst is megnyerte.

Az 1986. augusztus 1.-jén született Vesznyina 3. helyen áll párosban a világranglistán, pályafutása legjobbjaként ugyancsak 3. (2014. február 17.) volt. Eddig 17 WTA- és 6 ITF-versenyt nyert ebben a műfajban.

A Makarova-Vesznyina kettős tavaly megnyerte a wimbledoni Grand Slam-torna mellett a dubaji (Egyesült Arab Emírségek, 2 365 250 dollár, kemény pálya) és a torontói (Kanada, 2 735 139 dollár, kemény pálya) WTA Tour-versenyt.

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/47648/pics/lead_800x600.jpg
Australian Open,Babos Tímea,tenisz
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?