Janics Natasa Tokióban meglepné a világot?

Pintér M. Lajos

A 35 éves kajakos legenda komolyan tervezi, hogy visszatér a nemzetközi elitbe. Fejébe vette, hogy ott lesz a 2020-as olimpián, és tovább gazdagítja páratlan éremkollekcióját.

Úgy tűnik, Dusev-Janics Natasával is számolniuk kell azoknak a magyar kajakos hölgyeknek, akik 2018-ban már előre tekintenek, a 2020-as ötkarikás kvalifikáció esélyein törik a fejüket, és Tokióra is készülvén hullajtják az izzadságcseppeket az edzéseken.

A 35 esztendős Janics – aki az utóbbi időben férje hazájában, Bulgáriában, illetve Kínában múlatta az időt – ugyanis bejelentette: megcélozza zsinórban hatodik olimpiáját. Ennek érdekében első lépésben mindent megtesz azért, hogy már az idei esztendőben visszaverekedje magát a magyar válogatottba.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség örömmel és tárt karokkal fogadja. Schmidt Gábor elnök sietett közölni: „tekintettel arra, hogy egy olyan rendkívüli versenyzőről van szó, akinek az eredményei tekintélyt parancsolnak”, a tervezett edzőtáborozását a szövetség 400 ezer forinttal támogatja, valamint minden segítséget megad ahhoz, hogy részt vehessen a hazai válogatóversenyeken. Amennyiben Dusev-Janics kiharcolja az Európa-bajnoki indulás jogát, akkor ismét válogatott versenyzőként tekint rá a szövetség, ami együtt jár azzal, hogy Gerevich Aladár-sportösztöndíj kedvezményezettje lehet. Az Eb-ről pedig már csak egy ugrás az augusztusi portugáliai világbajnokság.

Dusev-Janics Natasa 2000-ben még jugoszláv színekben lett negyedik Sydneyben az ötkarikás játékokon, majd magyar állampolgárként robbant be a közvetlen elitbe. A 2004-es athéni olimpián kajak egyesben és párosban is olimpiai aranyérmes lett, majd 2008-ban Pekingben Kovács Katalinnal megvédték a címüket párosban, a női négyes tagjaként pedig a dobogó második fokára állhatott. 2012-ben Londonban be kellett érnie ezüsttel az „aranypárosunknak”, Janics 200 méter egyesben is összelapátolt egy bronzot. A 2013-as és 2014-es évét magánéleti, szakmai hercehurcák, valamint súlyos sérülések nehezítették, ettől függetlenül nem adta fel, nem tette le a lapátot. A 2016-os riói olimpián messze elmaradt csúcsformájától, és érezhetően rendkívül megviselte, hogy nem sikerült döntőbe jutnia 200 méteren. Nem mellesleg 2002 és 2015 között a világbajnokságon és az Európa-bajnokságokon 19-19 aranyérmet szerzett Magyarországnak a kiváló kajakos.

2016 nyara után sokan azt hitték, a híradásokba csupán világjárásával, illetve ismét rejtélyes, súlyos betegségeivel, sérüléseivel bekerülő Dusev-Janics Natasát nem látjuk többet magyar színekben komoly viadalon. Most azonban rácáfolt a kétkedőkre, és megüzente: nem olyan fából faragták, hogy feladja! A célkeresztben Tokió, retteghetnek a magyar és a külföldi riválisok!

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/47474/pics/lead_800x600.jpg
Dusev-Janics Natasa,kajak-kenu,olimpia,Tokió 2020
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?