Közel 40 milliárdot költ az állam szegedi sportberuházásokra

Olyan sportberuházások (fedett uszoda, sportcsarnok, ifjúsági sportcentrum új labdarúgó stadionnal) valósulnak meg az elkövetkező egy-két évben Csongrád megye székhelyén, amelyek alapjaiban átrajzolják a város sport infrastruktúráját.  

A szegedi úszósport több évtizedes álma válik valósággá amikor egy 10 pályás, 50 méteres versenymedencét, egy 25×15 méteres bemelegítő medencét és egy 20×12,5 méteres tanmedencét, valamint a szükséges infrastruktúrát tartalmazó új versenyuszoda épül meg 2019-re. Ennek teljes költsége 10 milliárd 642 millió forint. A 2017-es költségvetésből 508 milliót, az ideiből 4 milliárd 546 milliót, míg a 2019-esből 5 milliárd 588 millió forintot hagyott jóvá a kormány.

Várhatóan szintén 2019-ben új, impozáns otthonra lelnek a szegedi teremsportok is egy 8 ezer férőhelyes, nemzetközi kézilabda mérkőzések, konceretek, egyéb városi események megrendezésére is alkalmas multifunkcionális csarnok felépítésével. Ez 16,2 milliárd forintba kerül. A munkálatok előkészítésére 2017-ben 1 milliárdot szánt az állam, 2018-ban már 4 milliárd, 2019-ben pedig 11,2 milliárd jut a beruházásra.

Szólni kell egy különleges projektről is. Dolgoznak már a kivitelezők a a Szegedi Ifjúsági Centrum építésén. Szeged egyik kapujában, a Dorozsmai úton megvalósuló létesítményt „focistadionként” emlegetik a szegediek, bár korántsem csak a szegedi labdarúgás új fellegvára lesz. A kormány által biztosított 9,7 milliárd forintos támogatásnak köszönhetően egy ifjúsági, családi és sportközpont valósul meg, ahol a versenysport, a labdarúgás, a közösségi sport otthonra lel.  

– Tizenegyezer diák tanul és nevelkedik a rendszerünkben, négyezer állami gondozású gyermek van a gondjainkra bízva. A Szegedi Ifjúsági Centrum – amellett, hogy nekik kínál lehetőségeket – a plébániák közösségi életéhez, rendezvényeihez, programjaihoz még minőségibb feltételeket tud biztosítani” – nyilatkozta korábban Kiss-Rigó László püspök, aki a beruházó Szeged-Csanádi Egyházmegye élén már több éve szorgalmazza és koordinálja az építkezés megkezdését.

A beruházás során előbb egy 8 ezer férőhelyes stadion és egy három emeletes főépület jön létre rendezvényterületekkel kiegészítve. A következő ütemben egy rendezvényközpontot alakítanak ki öltözőkkel, edzőtermekkel, orvosi és edzői kiszolgáló helyiségekkel. A központ egy sportcsarnokból, egy három szintes fejépületből és egy grundfoci pályából áll majd. A grundfoci pálya tömegrendezvények helyszínéül is szolgál, az ott felállított szabadtéri színpad kiszolgálásának is hátteret ad a fejépület. Mivel a centrum a korábbi kemping helyén épül, a többi ütemben költenek a már meglévő létesítmények felújítására, elavult közművek és utak bontására, új közművek kiváltására és építésére, útépítési munkálatokra is.

Bátyi Zoltán

 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/46847/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?