Darts: búcsúzik a sportág Jimi Hendrixe

Közel harminc év profi versenyzés után akasztja szögre nyilait a sportág legendája, Phil Taylor. Nála többet senki nem tett azért, hogy a darts akkora népszerűségre tegyen szert, hogy már olimpiai sportágként is felmerüljön az angol munkásosztályból induló kocsmajáték neve.

Ami a rockzenének az extravagáns amerikai gitárvirtuóz Jimi Hendrix, az a dartsnak Phil Taylor. Amilyen markánsan meghatározta a seattle-i színesbőrű a könnyűzene alakulását, s állított játékával példát számtalan zenész elé, akkora hatással bír az angol kerámia WC-tekercs gyárban dolgozó kétkezi munkás a a dartsvilágra.

Ahogy szinte minden más Stoke-on-Trent-i férfi, Phil Taylor édesapja, Doug is fazekas munkát végzett az 1960-as évek Angliájában, és remélte, hogy fia egyszer ugyanezt a mesterséget űzi majd, annak ellenére, hogy nagyon-nagyon szegény körülmények között tengették életüket. A papa péntekenként kapott fizetést, ami nagyon ritkán tartott ki a következő hét végéig, gyakorlatilag napról-napra éltek, de a kis Phil minden szeretet megkapott.

Életének első éveiben egy rozoga sorházban laktak Tunstall-ban, Stoke egyik leglepusztultabb környékén, amiért szülei 100 fontot fizettek. Még nagyon fiatal volt, amikor az édesanyjával gyakran különböző vashulladékokat kellett guberálniuk, hogy ezzel némi plusz bevételhez jussanak. Egy történet szerint, amikor végre összekaristoltak annyi pénzt, hogy tudjanak venni egy televíziót, a TV-társaság szakembere nem tudta bevezetni a kábelt, mert még áram sem volt Taylorék lakásában.

16 évesen otthagyta az iskolát - ahol egyébként sem teljesített túl fényesen - és fémlemez munkásként kezdett a nagy betűs életbe, majd a legtöbb időt egy kerámia WC-tekercsek gyártásával foglalkozó gyárban töltötte, ahol hetente 52 fontot keresett. Bár gyerekkorában is szeretett dartsozni, sosem vette túl komolyan, egészen 1986-ig, amikor 26 éves korában Burslembe költözött egy sorházba, közel az ötszörös BDO-világbanok dartsos Eric Bristow kocsmájához. Néhány hónappal később a felesége vett neki egy nyilkészletet a születésnapjára, Taylor pedig elkezdett rendszeresen dobálni - legtöbbször Bristow kocsmájában. Ő maga kezdte el szponzorálni a tehetséges Taylort, 10 ezer fontot adott neki kölcsön, hogy elkezdhesse profi karrierjét.

Első tornáját 1988-ban nyerte egy kanadai nyílt bajnokságon, ahol a regnáló BDO-világbajnok, Bob Andersont győzte le a döntőben. A BDO - amely korábban az egyetlen profi dartsos szervezet volt - világbajnokságára először 1990-ben sikerült kvalifikálnia magát, ahol névtelen senkiként az első körben kiütötte a hatodik kiemeltet, és egészen a döntőig menetelt, ahol épp mentora, Eric Bristow nézett vele farkasszemet. Taylor 6-1-el mosta fel mesterével a pódiumot, megszerezve ezzel első világbajnoki címét.

Phil Taylor első tornagyőzelme az 1988-as kanadai bajnokságon

Phil Taylor legyőzi mentorát a világbajnoki döntőben

Az 1980-as évek második felétől a darts egyre több szponzort veszített Nagy-Britanniában, sőt majdnem az összes televíziós szerződést is elbukta a BDO. A játékosok úgy érezték, hogy a szervezet nem képes, vagy nem akarja többé a játék legmagasabb színvonalát kiszolgálni, ráadásul a díjazásokat sem megfelelően osztja el, ezért 1993-ban Taylor vezetésével néhány játékos kilépett a BDO-ból, hogy megalapítsák saját szervezetüket, a World Darts Council-t, amit később átneveztek Professional Darts Corporation-re, azaz a PDC-re.

Sokan úgy tartják, Phil Taylor Nagy-Britannia legnagyobb élő sportembere, sokan viszont azt állítják, hogy ez nevetséges feltételezés. A becsmérlők közül többen azzal támadják a darts-ot, hogy nem is igazi sport, csak egy ócska kocsmai játék, amit túlsúlyos emberek játszanak, akiknek egyáltalán nincsen semmi köze a tradicionális brit sportokhoz, mint a rögbi, vagy a labdarúgás. Az viszont teljesen egyértelmű, hogy Phil Taylor a világ valaha volt legjobb dartsosa, mert ha valaki háromszor annyi tornagyőzelmet gyűjt be mint bárki más, és bármely versenyzővel szemben pozitív a mérlege, akkor nem férhet kétség örökségéhez.

A Legenda, 'The Power' 2017 elején jelentette be, hogy befejezi a profi versenyzést, ebben az évben már "csak" 360 ezer fontot dobált össze a világbajnokság előtt, de volt olyan esztendő, amikor 2 millió fontot is megkeresett a versenyzéssel. Becenevét - és egyúttal ikonikussá vált bevonulózenéjét - egy versenymenedzser autójában szerezte a nyolcvanas évek végén. A Snap zenei formáció I've got the power című kislemeze a menedzser kocsijában hevert a padlón, amikor Taylor beszállt mellé, rálépett a lemezre, mire a menedzsernek kipattant az agyából az ötlet, hogy legyen ő 'Az Erő'.

A levédetett bevonulás

Az első PDC-világbajnoki döntőjét Dennis Priestley ellen játszotta 1994-ben, ahol kikapott 6-1-re, de egy évvel később már Rod Harringon ellen megszerezte első - összességében harmadik világbajnoki - győzelmet, 1996-ban, 1997-benn és 1998-ban Dennis Priestly-n háromszor verte le a kudarcot, mint Ludas Matyi.

Pályafutása során 102 tornagyőzelmet aratott televíziós mérkőzéseken, 83-at a PDC-nél, amit nem közvetítettek élőben. Tévés meccsein 11 kilencnyilas kiszállót dobott, 2010-ben a Darts Premier League-ben James Wade ellen kétszer egymás után mutatott be tökéletes leget, mivel ő lett az első, akinek ez sikerült. Tizenhat világbajnoki címet, tizenhat World Matchplay trófeát, 11 World Grand Prix győzelmet szerzett. Rajta kívül senki más nem nyert ötnél több világbajnoki címet, hatszor választották meg az év játékosának a PDC-nél. 1995 és 2006 között csupán egyetlen világbajnokságot veszített el, eredményeit felesleges tovább sorolni.

Utánozhatatlan karrierjét 2018 január 1-én zárja le, a Rob Cross elleni világbajnoki döntővel, s bárhogy is alakuljon, egy dolog biztos. Phil Taylorok nem születnek minden évtizedben.

Címkék: darts, Phil Taylor
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/46597/pics/lead_800x600.jpg
darts,Phil Taylor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?