Lionel Messi döntött a folytatásról!

Kecskés István

Az argentin zseni és a Barcelona bejelentette, hogy a világ egyik legjobb játékosa hol folytatja pályafutását. 

A katalán klub honlapján jelentette be, hogy Messi 2021-ig meghosszabbította szerződését. Az új megállapodásban kivásárlási záradék is van, amely a játékos esetében 700 millió euró. A 30 éves csatár a mostani hosszabbítással 17 szezont tölthet el a Barcában, amelyhez 2000-ben csatlakozott a Newell's Old Boys-tól. 

Messi 16 esztendősen mutatkozott be a Barcelonában, egy Porto elleni barátságos találkozón, az első bajnokiját az Espnyol ellen játszotta. Messi minden rekordot megdöntött, hogy mást ne mondjunk a bajnokságban 361, a BL-ben 97 gólnál tart – mindent egybevetve 523 gólt szerzett. Nyolc bajnoki cím mellett, négy BL-t, öt kupát, hét spanyol szuperkupát, három európai szuperkupát és három klubvilágbajnokságot nyert. Andrés Iniestával közösen ők ketten nyerték a legtöbb trófeát a klubbal. 

Egyéni díjból sem volt kevés: öt aranylapbda mellett volt spanyol gólkirály, európai aranycipős is. 

Címkék: Labdarúgás
https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/45222/pics/lead_800x600.jpg
Labdarúgás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?