Lewis Hamilton negyedik világbajnoki címe

Max Verstappen győzelmével ért véget a Formula-1-es Mexikói Nagydíj. A futamon a kilencedik helyen célba érő Lewis Hamilton megnyerte az idei szezon világbajnoki címét. 

A világbajnoki címre hajtó Lewis Hamilton csak a harmadik rajtkockából indulhatott el, míg a rivális Sebastian Vettel a pole pozícióból várhatta a rajtot. Már a rajt után rögtön egymás mellé került Max Verstappen, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is. A Red Bull és a Ferrari összeért, aminek végül a Mercedes pilótája látta a legnagyobb kárát. A brit versenyző autójához hozzáért a Ferrari, aminek köszönhetően a Mercedes defektet kapott.

Ennek köszönhetően mind a brit, mind a német pilótának ki kellett mennie a boxba, így Max Verstappen könnyed előnyt autózhatott ki magának Valtteri Bottassal szemben. A harmadik helyre Kimi Raikkönen küzdte fel magát több körön keresztül.

Hiába autózott azonban Lewis Hamilton hosszas ideig az utolsó helyeken szerencséjére Sebastian Vettel is csak lassan tudta előreküzdeni magát.

Nem volt ekkora szerencséje azonban Daniel Ricciardonak, Nico Hülkenbergnek, Brendon Hartleynak, Marcus Ericssonnak és Carlos Sainznak sem, hiszen mindegyik pilóta alatt egy Renault motorral felszerelt autó adta meg magát.

Végül az 55. körre Sebastian Vettel már a 4. helyre kapaszkodott fel, azonban csapattára, Kimi Raikkönen már beláthatatlan távolságra volt a német pilótától. Lewis Hamilton mindeközben szép lassan egészen a 10. helyig kúszott fel, így nagyon kevés reményt hagyott német pilótának a Mercedes versenyzője.

Lewis Hamilton nagy nehezen megelőzte a kilencedik helyen álló Fernando Alonsot, így Sebastian Vettel reményei végleg elúsztak. 

Az első helyen 71 kör után végül Max Verstappent intették le, a második helyen Valtteri Bottas, míg a harmadikon Kimi Raikkönen ért be. Mivel Sebastian Vettel nem tudta a második helyre behozni autóját, így a 9. helyen leintett Lewis Hamilton lett a 2017-es Forma 1-es világbajnok, aki ezzel megszerezte a negyedik világbajnoki címét. Így most már ő a legeredményesebb brit Forma 1-es pilóta.

Hamilton 2008, 2014 és 2015 után szerzett ismét világbajnoki címet. 

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/44196/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,lewis hamilton
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?