Négy újabb halott Magyarországon
744 főre nőtt a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma.
Blogolj!

Wladár Sándor az úszók új elnöke, lesz baja…

Kecskés István

Megtörtént a teljes tisztújítás a Magyar Úszószövetségben. Wladár Sándornak nem lesz könnyű dolga, ráadásul koloncot is kapott a nyakába. 

Fotó: MTI

Nézzük elsőként a hülyéket, akiknek nincs és nem is lehet helyük a sport közelében sem. Itt van ez a Hornyák Viktor nevű hivatásos zavarkeltő, akinek nem volt jó Gyárfás Tamás – ez mondjuk érthető –, nem volt jó Bienerth Gusztáv – ebben is van valami –, de amit most tett az csak azt bizonyítja, hogy számára egyetlen egy fontos ember van a sprtágban: saját maga. Az, hogy szerepeljen, hogy róla szóljanak a hírek, hogy ő legyen a fókuszban még akkor is, ha amúgy ezt semmi sem indokolná. 

Ma a tisztújító közgyűlésen is hozta a formáját, de most még a saját maga alacsony szintjét is alulmúlta. Bilincset dobott a levezető elnök elé, mert az nem neki adott igazat egy kérdésben – kinek érvényes a meghatalmazása és kinek nem. Igazi kulturált, európai reakció. Exhibicionistákra jellemező magamutogatás…

Tőle azonnal meg kell szabadulnia valahogy, az amúgy is speciálisnak tartott, úszó közegnek. Blama… Mert ellenzéknek lennie kell – az sem baj, ha mindig és mindenkor küzdőkről van szó –, de azért ez olyan mély szint, amit nehéz körülírni. 

És akkor itt van még Turi György, aki a szavazók kegyelméből szakmai alelnök lett. Nagyszerű eredményei voltak edzőként, de azért egy dolgot ne feledjünk vele kapcsolatban, mégpedig egy Blikkben megjelent nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy pofozta a tanítványait. 

Egerszegi Krisztina is kapott pofonokat. Más is. Elismerem, ha szükségét éreztem, eljárt a kezem, de csakis a sportolók érdekében. Nevelési célzattal. Ne úgy képzelje el, hogy ütöttem-vertem ezeket a gyerekeket. Azok az el-elcsattanó pofonok szükségesek voltak, és ezt még Niki (Szepesi Nikolett, aki botránykönyvében mesélt Turi módszereiről – a szerz.) is elismerte. Természetesen ma már más világ van, a társadalom szigorúbban ítél meg egy-egy ilyen esetet, szóval ezt a módszert kiiktattam a pedagógiai eszköztáramból.

Olyan jó lenne, ha Wladár Sándor meg tudna szabadulni az idiótáktól és az ilyenekt beimserő elnökségi tagoktól. Az mindenesetre jó jel, hogy Darnyi Tamás, négyszeres olimpiai bajnok ikon, a magyar sport egyik legnagyobb alakja elnöki tanácsadó lett. Csak jókat súgjon!

Fotó: MTI

Az új tisztségviselők

Elnök: Wladár Sándor

Főtitkár: Batházi István

Szakmai alelnök: Turi György

Általános alelnök: Becsky András

Elnökségi tagok: Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő, Verrasztó Zoltán, Rákosfalvy Zoltán

https://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/42825/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?