Vizes vb: Cseh László második, Kenderesi Tamás negyedik lett 200 pillangón

Kecskés István

Elképesztő mezőny, nagyon nagy verseny, magyar érem – ezzel lehet röviden összefoglalni a 200 pillangó döntőjét. 

Fotó: MTI

A japán Daiya Sato úszta a legjobb időt az elődöntőben, Cseh László a második, Kenderesi Tamás a harmadik helyen került a fináléba, ennek megfelelően ők hárman úsztak középen, de a haros pályán ott volt Chad le Clos is, aki szintén a világ legjobbjai közé tartozik. 

Le Clos azonnal be is kezdett és már ötvennél az első helyen állt, Cseh a 3., Kenderesi a 4. helyen fordult. Száznál annyiban változott a helyzet, hogy Kenderesi volt a második, Cseh pedig a negyedik – ilyen gyorsan nem nagyon szokott kezdeni Kenderesi. Az utolsó ötvenre úgy fordultak, hogy a dél-afrikai mögött két magyar volt Kenderesi, Cseh sorrendben. A hajrában Cseh megközelítette Le Clost, de utolérni nem tudta, így a második helyen ért célba, a magyar vetélytársát Seto megelőzte, így a japáné lett a dobogó harmadik foka. 

Cseh László 1.53.72, Kenderesi 1.54.73-at úszott. Le Clos 1.53.33-al nyert.  

Cseh László zsinórban a nyolcadik világbajnokságán állt dobogóra. 

http://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/40654/pics/lead_800x600.jpg
Cseh László,FINA VB 2017,Kenderesi Tamás,úszás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?