Urbán Flórián démonjai

Kecskés István

Komolyan nem értem, hogy Urbán Flórián miről és miért beszél. Az egykori kőkemény védő az utóbbi időben az ipari kamerának is nyilatkozik és olyanokat mond, hogy az embernek leesik az álla. Mert nem az a baj, hogy "Szivics bácsit" meg "Urbányi Pistit" emleget, sőt még azzal sincs baj, amikor a Magyar Nemzetben azt mondja, hogy 

Én nem leszek olyan edző, aki magas politikai kapcsolatainak köszönhetően kap újra és újra munkát, szerintem tudjuk, kiről beszélek.

Kire gondolhatott Urbán Flórián?

Talán arról a Horváth Ferencről formál véleményt Urbán, aki annak idején tizenegy mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozattal csinált másodikat a Győri ETO-ból, majd a hetedik helyen vette át a Videotont, amellyel a bajnokság végén szintén a második lett? Utóbbi helyzet specialitása az volt, hogy már a szerződés megkötésekor kijelentették, hogy a bajnokság végén nem hosszabbítják meg. 

Vagy esetleg a Puskás Akadémia vezetőedzőjére Pintér Attilára, aki amúgy korábban nyert bajnoki címet a Ferencvárossal, majd a Győri ETO-val és mellékesen van a vitrinben két Magyar Kupa-aranya is? 

Hagyjuk is Urbán Flórián gondolatait ennyiben, nem könnyű követni. Már csak azért sem, mert az önmagát igazságosztónak kinevező edző az utóbbi években olyan jelentős, a magyar futball elitjét képező kluboknál dolgozott, mint például a Vecsés – második lett a megye I-ben –, a Veresegyház – kiesett a megyei második ligába –, vagy éppen a Nagykőrös – április 23-án nyert a csapat utoljára és a kiesés ellen küzd –, ahonnan éppen most rúgták ki. 

Szóval a gondolatokat hagyjuk, nézzük inkább a démonokat. 

(…) egy magas rangú kormánypárti politikus találkozót kért tőlem egy külvárosi gyorsétteremben. Azt mondta: „Flóri, mi ez a jobbikos szerepvállalás? Te közénk tartozol. Igaz, hogy elhanyagoltunk az utóbbi időben, de ha visszalépsz a jelöltségtől, most azonnal felhívom a miniszterelnököt, és kapsz egy kispadot az NB I-ben.

Szinte látom magam előtt, ahogy egy magasrangú kormánypárti politikus (vagyis minimum egy államtitkár), felhívja a miniszterelnököt és azt mondja neki, hogy "Te, Viktor! Elintéztem, hogy az Újpesten biztos bukásra ítélt jobbikos képviselő, tudod az Urbán Flóri visszalép. Kellene neki egy NB I-es kispad. Hova tudod kinevezni?"

Majd ezen a ponton a miniszterelnök felnéz a papírok közül, vagy éppen félretolja Vlagyimir Putyint, sőt egy óvatlan pillanatban még Brüsszelt sem állítja meg, mert azért tudni kell a prioritásokat, és azonnal tárcsázza mondjuk Kubatov Gábort, mert abban a pillanatban ki kell nevezni Urbánt a Ferencváros vezetőedzőjének. 

Komoly a baj…

Elmebaj…

Kétségtelen, hogy Urbán Flórián sajátos színfoltja a magyar labdarúgásnak. És az is, hogy eddig sem volt valami magas polcon, de az utóbbi napokban, az idióta nyilatkozataival méginkább nyomja lefelé saját magát a sárba. És nem azért, mert csupa hülyeséget beszél – ez nem igaz, hiszen vannak dolgok, amivel egyt lehet érteni –, hanem azért, mert totálisan hiteltelen. Mert ha csak megközelítőleg lenne olyan jó szakember, mint amit gondol magáról, akkor biztosan lenne állása, legrosszabb esetben mondjuk az NB II-ben, vagy netán Újpesten – legalább az utánpótlásban –, hiszen a lila-fehér klub tulajdonosával aztán semmiféle kapcsolata nincs a politikának. 

De – sajnos – Urbán Flórián ahelyett, hogy ikonként élné a mindennapjait és belgiumi, vagy újpesti sztorikat mesélne, egyike lett a magyar labdarúgás vállalhatatlan figuráinak. Fogadni mernék (bocsánat, ezt nem lehetett kihagyni…), hogy akkor sem lesz állása az NB I-ben, ha Kukubenkó Zénó lesz egyszer a miniszterelnök. 

http://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/38346/pics/lead_800x600.png
edző,Horváth Ferenc,Pintér Attila,Újpest,Urbán Flórián
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?