A Juventus ellen nem lehet gólt szerezni?

Kecskés István

Gonzalo Higuaín főszereplésével győzött a Juventus idegenben a Monaco ellen. Az olasz klub nagyon közel áll a döntőhöz. 

Jobban kezdte a mérkőzést a Juventus, amely az első percekben alaposan beszorította a hazai együttest, ám igazi helyzete nem volt az olasz bajnoknak. Ellenben, amikor kijött a szorításból a Monaco, akkor volt dolga a 100. BL-mérkőzését játszó Gianluigi Buffonnak. A fiatal Mbappé előbb fejjel, majd lábbal veszélyezetett, aztán Falcao bólintott kapura, de a rutinis kapus mindent védeni tudott. 

Ahogy ez lenni szokott a kimaradt hazai helyzetek után a Juve kihasználta az első nagyobb lehetőségét: a 29. percben szép támadás végén Dani Alves sarokkal tette középre a labdát a jobb oldalról, az érkező Higuaín higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt (0–1). 

A Franciaországban született argentin válogatott támadó az elmúlt hét kieséses szakaszban játszott BL-meccsén nem tudott eredményes lenni, ám most megtört a jég. 

A fordulás után hasonló volt a forgatókönyv, mint az elsőben. Falcao és Bernardo Silva veszélyeztetett, de Buffon állta a sarat. Aztán az 59. percben Dybala szerzett labdát, amit kitett jobbra Dani Alveshez, aki középre emelt, az érkező Higuaín pedig 5 méterről, becsúszva a jobb alsóba lőtt.

Az olasz együttes megérdemelten és könnyedén nyerte meg a találkozót, amelyen a Monaconak is voltak ugyan helyzetei, de az olasz gárda kapujában Buffon fantasztikus volt és a csapat már több mint 600 perce nem kapott gólt a BL-ben. Visszavágó kedden Torinóban. 

Monaco (francia)–Juventus (olasz) 0–2 (0–1)

Monaco, II. Lajos-stadion, 17.000 néző. V: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)

MONACO: Subasic – Sidibé, Glik, Jemerson, Dirar – Bernardo Silva (A. Touré, 82.), Fabinho, Bakayoko (Moutinho, 66.), Lemar (Germain, 66.) – Falcao, Mbappé
JUVENTUS: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini – Dani Alves, Marchisio (Rincón, 81.), Pjanic (Lemina, 89.), Alex Sandro – Dybala, Mandzukic – Higuaín (Cuadrado, 76.)
G: Higuaín (29., 59.)

http://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/37862/pics/lead_800x600.jpg
Bajnokok Ligája,Buffon,Higuaín,Juventus,Labdarúgás,Mbappé,Monaco
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?