Amikor beszól a csaló

Pomper Tibor azon kevés egykori játékosok közé tartozik, akik beismerték, hogy részt vettek a fogadási csalásban, vagyis több mérkőzés eredményét nem a futballtudásukkal – vagy nem tudásukkal – befolyásolták, hanem anyagi megfontolások miatt. Mit csinál most Pomper? Nem, nem tűnt el, hanem beszól a magyar futball egyik legtisztességesebb emberének. 

Juhász Roland még tavaly játszotta 200. mérkőzését a Videotonban, amelyről most, az elsőt tavaszi meccs előtt emlékezett meg a klub. A piros-kékek sportigazgatója, Kovács Zoltán adott át egy 200-as mezt és egy plakettet az Európa-bajnokságot is megjárt védőnek. Az eseményről fotó is készült, amelyek közül a nagyszerű fotós Bakai Gusztáv megosztotta a sajátját a Facebookon, s ehhez a fotóhoz Pomper is hozzászólt. 

Nem tisztem megvédeni Kovács Zoltánt, aki mondjuk egy bajnoki címmel többet nyert itthon mint Pomper Tibor, aki egyet sem, és hússzal több válogatott meccse is van, mint Pompernek, aki mondjuk egyszer sem szerepelt a nemzeti csapatban. 

Ellenben Kovács Zoltánt egyszer sem tiltották el bundázás miatt, ellentétben Pomper Tiborral, akit már kétszer is – először egy 2003-as Videoton–Honvéd (1–2) miatt meszelték el nyolc hónapra, majd belekerült a 2012-es fogadási csalás ügybe is, amelynek keretében még 2009-ben több meccset is eladtak. 

Abban mindenképpen hasonlít a két egykori futballista, hogy mindketten játszottak olyan klubban, ahol nem volt fizetés. Az egyikük tisztességesen tette a dolgát ilyen helyzetben is, a másik viszont eladta a lelkét meccset. És még egy hasonlóság van köztük: kopaszok. 

Hogy melyikük a – elnézést, de Pomper Tibort idézem – fasz, azt meg döntse el mindenki maga. 

Címkék: Labdarúgás
http://sport.blogstar.hu/./pages/sport/contents/blog/34008/pics/lead_800x600.jpg
Labdarúgás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?